Kikötői munkák a Balatonon – mederkotrás, cölöpcsere
Május végéig cölöpcserét végeznek a TVSK alsóörsi kikötőjében, a csopaki közforgalmi kikötőben mederkotrás zajlik, a Balatonfüredi “UNI” kikötőben várhatóan november végéig dolgoznak.
Május végéig cölöpcserét végeznek a TVSK alsóörsi kikötőjében, a csopaki közforgalmi kikötőben mederkotrás zajlik, a Balatonfüredi “UNI” kikötőben várhatóan november végéig dolgoznak.
A Fővárosi Kormányhivatal országos hajózási hatósági főosztálya elutasította a széplaki kikötőbővítés engedélykérelmét.
A nyugati medencében kiterjedése alapján több marina is elférne, mint a keletiben, de a 44 ottanival szemben itt mindössze 27 vitorláskikötő található. Bár a kikötők száma ebben a medencében alacsonyabb, a hajóhelyekében nem sokkal marad el a keletitől, hiszen itt közel 3100 kikötőhely található.
Pár éven belül új gazdája lehet a Vukováron lévő egyetlen horvát dunai teherhajó-kikötőnek. Az állami tulajdonban lévő dokkok nyereségesen üzemelnek, ám a forgalmat a mostani többszörösére, a dolgozók számát pedig a jelenlegi 70 főről több ezerre lehetne növelni.
Egyhektáros területen új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyit meg a város. Az egykori Brázay strand és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén már zajlanak a munkálatok. A látvány-csónakkikötő még ebben a hónapban elkészül.