Csak lesz kikötő a Nyugati strandon Balatonföldváron?

Kalandos története van a balatonföldvári Nyugati strandnak, főleg 1990 után, amikor a különböző városvezetések eltérő területfejlesztési elképzeléseket hoztak magukkal.

Az első jelentősebb elképzelés a Nyugati strand előtti vízterületre tervezett óriási vízi színpad létrehozása volt, ami a 90-es évek végétől volt napirenden. Tanulmányok, tervek készültek arra vonatkozólag, hogy a Berkes László vezette képviselő-testület hogyan tudná ezt az elképzelést megvalósítani. Később a 2006-os önkormányzati választásokkor is előkerült a színpad ötlete.

Igaz, a vízi színpad ugyanúgy kiszorította volna a fürdőzőket a strandról, mint mondjuk egy kikötő, hiszen jelentős vízfelületet foglalt volna el. A vízterülettel kapcsolatos használati mód tehát semmivel sem lett volna különb, mint a napjainkban tervezett kikötő esetén. Néhány évvel később 2003–2004-hez Bezeréti Katalin vezetésével a város a jelenlegi 175 férőhelyesnél nagyobb, mintegy 300 férőhelyes kikötő létesítését támogatta a strand előtti vízterületen.

Egy ingatlanberuházó részvénytársaság azzal az elképzeléssel kereste meg a képviselő-testületet, hogy a strand környezetében egy háromszáz kishajót befogadó kikötőt építene mólóval és a hozzá tartozó kiszolgáló létesítményekkel. Ennek következtében a strandot átépítették volna, illetve részben áthelyezték volna a szállodák irányába.

A hullámokat nemcsak a kikötő létesítése korbácsolta fel akkoriban, hanem az is, hogy a szárazföldön egy oda nem illő szolgáltató épület lett volna mintegy ezer négyzetméter alapterületen, több emelet magasan a strand közepén.

2010-ben fordulat következett be a Nyugati strand életében. Tíz éve folytak az előkészületek a kikötőépítéssel kapcsolatban, ez idő alatt folyamatos jogi viták voltak, bírósági eljárások tömkelege tarkította a folyamatot, illetve voltak engedélyek, amik addigra már meg is szűntek. Így végül a vállalkozó lendülete elfogyott, és nem építette meg sem a kikötőt, sem a kiszolgáló létesítményeket. Az önkormányzat szeretett volna tiszta vizet önteni a pohárba, ezért megvásárolta az addig elkészült terveket, jogokat, minden dokumentációt a kikötővel kapcsolatban.

Három évvel később a tudósítások arról szóltak, hogy a beruházó huszonegymillió forintért lemond a balatonföldvári Nyugati strandi fejlesztés terveiről és minden jogáról a város javára. A tervezett vitorláskikötő-építés és strandfejlesztés ellen földvári üdülőtulajdonosok és helyi civil szervezetek is tiltakoztak, még helyi népszavazás kiírása is felmerült. Az önkormányzat tárgyalásokat kezdett a beruházást közel tíz éve tervező kaposvári Sevax Ingatlan Zrt.-vel annak érdekében, hogy minden, az építkezéssel kapcsolatos jog kerüljön a város birtokába.

2019 volt a nagy áttörés éve, ami újabb lehetőséget hozott Balatonföldvárnak. Egy pályázati lehetőséget kihasználva egy új vállalkozó, egy új beruházó kereste meg az önkormányzatot, hogy egy jóval kisebb, mintegy 175 hajó befogadására alkalmas kikötőt építsen a hozzá kapcsolódó földszintes kiszolgáló egységgel. Ez a lehetőség turisztikai attrakciót, adóbevételt jelent, munkahelyeket teremt a városban, fizetőképes keresletet generál, valamint hozzájárul a városi ingatlanok értékének a növekedéséhez. Sokan vannak, akik szeretnék, ha 120 év után újból kikötőépítés lenne Balatonföldváron, hiszen a meglévőt 1905-ben hozták létre – írta a balatonfoldvar.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!