Mi lesz a Kékszalaggal?
Tegnap döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról, hogy elmarad a tokiói olimpia, míg a Magyar Vitorlás Szövetség korábban határozott arról, hogy elhalasztja a hazai versenyszezon kezdetét.
Tegnap döntött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról, hogy elmarad a tokiói olimpia, míg a Magyar Vitorlás Szövetség korábban határozott arról, hogy elhalasztja a hazai versenyszezon kezdetét.
Az idén az elmúlt évekhez képest korábban, július 2-án, csütörtökön rajtol az 52. Kékszalag Nagydíj.
Az 52. Kékszalag versenykiírása már elérhető, a versenyre július 2. és 4. között kerül sor, a rajt Balatonfüred előtt lesz, július 2-án 9 órakor.
Elég kevés női kormányos indul a Kékszalagon, a tisztán női csapat pedig ennél is ritkább. Ezért is örültünk meg nagyon, amikor megkaptuk a Szent Ágota névre keresztelt Nau 311-es fedélzetéről írt beszámolót a tókerülőről, a kormányos, Bimbó Beáta tollából. Bea komoly sikerekre vezette csapatát a regattán, ennek köszönhetően nyerte el a legeredményesebb női kormányosnak járó Gordon Evelyn díjat, valamint az ezzel járó, legújabb Dell Inspiron 13 kétfunkciós laptopot. Nézzük, hogyan élte meg a gyenge szeles tókerülőt, amelyen másodszor vett részt kormányosként.
Izgalmas párharcokat hozott az idei verseny, amely a Racing Django győzelmét hozta. A Raffica pedig egytestűként felvette a kesztyűt a katamaránokkal szemben.