A tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság.
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság.
A 176. hajózási szezonban a kiemelkedő nyári forgalmat követően október 9-én érte el a kétmillió szállított utast a Balatoni Hajózási Zrt. A menetrendi személyhajózási szezon az október 23-i hétvégén zárult, de egyedi programok ezután is lesznek, a kompok pedig az év minden napján közlekednek.
A járvány előtti utasszámot is meghaladta a Bahart forgalma az év első nyolc hónapjában. A társaság legnépszerűbb járata a Szántód–Tihany között közlekedő komp, de rengetegen utaztak Balatonfüredre, Tihanyba és Badacsonyba is.
Rekordokkal zárult a 176. hajózási főszezon a Balatonon, 1,8 milliónál is többen vették igénybe a hajózási szolgáltatásokat augusztus végéig. A társaság jó néhány újdonsággal várta az utasokat.
A 176. hajózási szezonban július közepéig már egymillió utast szállítottak a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) személyhajói és kompjai. A társaság a rekordutasszámot két héttel korábban érte el, mint tavaly.