Megvédik a Horvátországban nyaralókat
Horvátországban mint egy 70 ezer turisztikai dolgozó beoltását kezdik meg április közepén. Az állandó munkavállalók mellett az idénymunkások is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók körébe.
Horvátországban mint egy 70 ezer turisztikai dolgozó beoltását kezdik meg április közepén. Az állandó munkavállalók mellett az idénymunkások is bekerülnek az elsőbbséggel oltandók körébe.
Jól halad a Horvátország legdélebbi területeit az ország többi részével összekötő Pelješac híd építése. A kínai kivitelező a tervek szerint fél év múlva összeköti a Mali Ston öböl két oldalát, közvetlen közúti kapcsolatot teremtve a kettéosztott ország két része között.
Minden olyan utas, aki állampolgárságától függetlenül az EU/EGT tagállamaiból/régióiból érkezik a Horvát Köztársaságba, és amely államok jelenleg nem szerepelnek az ún. Zöld listán, a következők szerint utazhat be a Horvát Köztársaság területére.
Szlovéniában és Horvátországban is több új intézkedést hozott a kormány.
A Horvát Idegenforgalmi Közösség promóciós kampányt indított Horvátország az új irodád! elnevezéssel, amelynek célja, hogy az országot vonzó és jól felkészült célállomásként mutassa be a digitális nomádok számára.