Tengeri orgona a temető köveiből

Van valami kísértetiesen szép abban, amikor a természet, a tenger hullámai veszik át az ember szerepét egy hangszer megszólaltatásában.

A zadari tengeri orgona

Némiképp hasonlít egy zenekar koncertjére a horvát Zadar városában található tengeri orgona, amely a délszláv háború utáni károk helyreállításakor épült. A tervező, Nikola Bašić, elvetette a sima betonfal ötletét, helyette hét darab, egyenként 10 méter hosszú kőlépcsőből álló hangszert tervezett a márvány móló végén.

A lépcsőkbe összesen 35 lyukat fúrtak, amelyeket a hullámok állandó mozgása szólaltat meg, így az orgona éjjel-nappal zenél. Közvetlenül mellette található egy 22 méter átmérőjű, napelemes lemezekből álló installáció, melyet szintén Bašić tervezett. A sétányba épített, kör alakú szerkezet napközben begyűjti a fényt, sötétedés után pedig káprázatos fényalakzatokat rajzol a rajta áthaladók lába elé. A tenger, vagyis az orgona zenéje és a fény rajza egymással összhangban mozog, örvénylik és változik.

YouTube video

Hullám-orgona, San Francisco

Tulajdonképp afféle akusztikus szobor, amelyet a tenger hullámai szólaltatnak meg. Az installáció építőanyaga egy lebontott temetőből származik, ahonnan szépen faragott márvány és gránit köveket hoztak el, hogy a különleges hangszert megépítsék.

Ezek közé a kövek közé huszonöt, PVC-ből és betonból készült orogancsövet építettek be, amelyeket a hullámok szólaltatnak meg. A különféle hangokat a víz be- és kiáramlása okozza a csövekbe. A finom hangok arra is ösztönzik a hallgatókat, hogy érzékenyebbek legyenek a környezet zenéjére.

Az orgona egyik szólója (avagy az egyetlen és örök szóló rövid részlete):

YouTube video

fotók: peterrichardsart.com, 12progrettimase.blogspot.com

A cikk eredetije – egy szélorgonával kiegészítve – a travelo.hu-n.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!