Kalandfotósok látványos képei a tengeren – ötödik rész

Talán semmilyen hajós kaland sem lehet teljes egy ütős fénykép nélkül. Fotósok mesélnek arról, mi kell ahhoz, hogy rögzítsék az igazán jó képeket.

Sisse Brimberg
Kamera: Sony a7 IV tükör nélküli fényképezőgép
Hogyan kezdtél el kalandfotózni?
Már évek óta a National Geographicnak dolgoztam, amikor a cég úgy döntött, hogy elindítja az NG Expeditionst. Természetesen minden erőmmel azon voltam, hogy én legyek az első a sorban, amikor a csapat elkezdte kijelölni a fotósokat terepmunkára. A magazinnál végzett munkám révén sok izgalmas helyen jártam, például a mexikói dzsungelben, ahol egy sámánt fotóztam, Franciaországban pedig a nagyközönség előtt lezárt, őskori festett barlangokban dolgoztam. Mind lenyűgöző volt, de semmi sem közelítette meg azt a hajós kalandot, ami teljesen új területet jelentett számomra.

Melyik volt a legmeredekebb pillanatod?
A semmiből jött a Spitzbergák szigetén, Svalbardon. A gumimotorosban ültem, készültem kilépni a partra, ahol hatalmas sziklák feküdtek szerteszét – le egészen a vízig. Készen álltam az ugrásra, de abban a pillanatban felfedeztem, hogy az egyik nagy szikla valójában egy hím jegesmedve volt, aki a partra szállási helytől alig ötven méterre szundikált. Nem volt más választásunk, mint elhúzni onnan a csíkot.

A történet a felvétel mögött
Számomra ez a kép a bizalomról és a partnerségről szóló történetet meséli el. 2004-ben egyesítettük az erőinket Cotton Coulsonnal, aki akkor már majdnem harminc éve volt a férjem. Elhatároztuk, hogy minden egyes kép, amit készítünk, a miénk lesz. Nem az enyém, nem az övé, hanem a miénk. Kint a terepen gyakran cseréltünk fényképezőgépet, a nap végén pedig az összes képet letöltöttük egy közös mappába. Kettőnk stílusa annyira hasonlított, hogy néha magunk sem tudtuk, ki készítette az adott fotót. A barátok és a kollégák is rendszeresen megpróbálták kitalálni, ki volt a kép készítője, és elég gyakran tévedtek.

A National Geographic Explorer fedélzetén a Saint Andrews-öblöt jártuk, ami meglehetősen látványos hely, és több mint százötvenezer királypingvin, valamint rengeteg prémes fóka és elefántfóka otthona. A terveknek megfelelően kora reggel a partra vittük a vendégeket, hogy gyönyörködjenek a tájban. Eszembe jutott, hogy a királypingvinek gyakran kiúsznak a hajókhoz, hogy az alján növő mikroorganizmusokból lakmározzanak, és ebből a témából egyedi fényképeket készíthetünk.

Megbeszéltük, hogyan hajtsuk végre a tervet, és úgy döntöttünk, hogy én maradok a parton és segítek a vendégeknek a fotózni, Cotton pedig visszatér a hajóra, hogy megnézze, kiúsznak-e a pingvinek. Tudtam, hogy megértette az általam kidolgozott koncepciót, és bíztam benne, hogy nagyszerű munkát fog végezni. Beindult a csapatmunka: Cotton a hajó orrához ment, áthajolt a korláton, és látta, hogy a királypingvinek éppen olyan lakomát rendeznek, amilyet reméltünk. Így tulajdonképpen ő volt az, aki lefényképezte a jelenetet, és elkészítette ezt az izgalmas, emlékezetes képet.

Szerinted mi az, amit az emberek rosszul tudnak a kalandfotózásról?
Nagyon komoly szakmai tudásra van szükség, hogy a másodperc tört része alatt meg tudjunk komponálni egy képet. Olyan gyorsan kell reagálnod, mint egy Forma–1-es pilótának, és úgy kell tudnod használni a természetes fényt, mint a holland mestereknek, mert soha nem kapsz második esélyt.

Sorozatunkban korábban:
Shelton Du Preez és a palackorrú delfinek
Audun Lie Dahl a közel merészkedő jegesmedvekölyökkel
Justin Hofman és a jéghegy
Christopher Scholey és a pingvinek

(forrás: boatinternational.com, fotók: bettermoments.com, expeditions.com, boatinternational.com)