Rangos mezőny várható a füredi Dragon-Eb-n
Az előzetes nevezések alapján 15 ország 180 sportolója vesz részt a jövő szombattól június 1-jéig tartó vitorlázó Dragon-Európa-bajnokságon Balatonfüreden, köztük olimpiai és világbajnokok.
Az előzetes nevezések alapján 15 ország 180 sportolója vesz részt a jövő szombattól június 1-jéig tartó vitorlázó Dragon-Európa-bajnokságon Balatonfüreden, köztük olimpiai és világbajnokok.
Egytől öt csillagig terjedő minősítést kaphatnak azok a fürdőhelyek és kikötők, amelyek részt vesznek a Kék Hullám Zászló strandminősítő programjában. Már zajlik a zsűrizés, július elejére derül ki, melyek a Balaton legjobb strandjai.
A gyerekeknél is elindult a versenyszezon, ráadásul rekordszámú nevezővel. A T-Systems támogatásával a Nádas Kupa versenysorozat részeként megrendezett idei Évadnyitón 72 optimistes versenyző indult, emellett hat egység rajtolt el a 420-as mezőnyben.
Pünkösdi menetrenddel várja az utasokat a Bahart május 19–21-én Fonyód és Badacsony között, emellett újabb három kikötőből indulnak a hajók május 19-től.
Az 1200 versenyzőt számláló mezőnyben három futam után Nicolas Warembourg szerezte meg az abszolút első helyet. Az ő neve nem ismeretlen a Défi Wind történetében, már kétszer, 2014-ben és 2015-ben is második lett összetettben.