Tíz Dragon csatázott a Johan Anker Kupáért
Változatos körülmények között, igen szoros csatában dőlt el a 2024. évi Dragon flottabajnokság.
Változatos körülmények között, igen szoros csatában dőlt el a 2024. évi Dragon flottabajnokság.
Az első három nap futam nélkül telt az idei Dragon Gold Cup-on induló hetven hajó számára, hogy a második három napon aztán simán lemenjen hat futam. Pieter Heerema 30 év után ért a csúcsra.
Őfelsége, a nemrég elhunyt Fülöp herceg Bluebottle nevű Dragonja bő másfél évig tartó felújításon esett át, és most készen áll arra, hogy csatlakozzon a királyi flottához, illetve részt vegyen a brit nemzeti bajnokságon.
Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Philip Mountbatten, Edinburgh hercege, a brit uralkodó férje. A halálhír bejelentése után Nagy-Britannia összes középületén félárbócra eresztették a brit lobogót.
A Hungária Yacht Club rendezésében és a Magyar Dragon Szövetség szervezésében zajlott a Dragon és Folkboat országos bajnokság. Változatos szélviszonyok között, szoros versenyben Dragonban a Kis-Szölgyémi Ferenc, Kiss Tamás, Vezér Károly csapat lett a bajnok, míg a Folkék között Sárközy András (Maug-Lee), Gyapjas Zsombor és Wlasitsch Tamás kapta az aranyérmet.