Mégiscsak részt vesz az America’s Cupon a New York Yacht Club!

A New York Yacht Club bejelentette, hogy nekivágnak az America’s Cup-kampányuknak – méghozzá az American Magic csapattal.

Nyolc hónapon belül ez a negyedik drasztikus lépés a klub részéről, hiszen korábban hol más feltételekkel vettek volna részt, hol el sem akartak indulni. A 36. America’s Cup lezárását követően azonban a legtöbb szakértő éppen arra számított, ami most bekövetkezett: a klub csapata folytatja, de eszközölnek néhány változtatást.

Összefoglaló a legfontosabb eseményekről
2020 decembere: az American Magic megnyeri az America’s Cup World Seriest, és egyedüli csapatként legyőzi a címvédőt, az Emirates Team New Zealandot.

2021. január 20.: az American Magic felborul a Prada Cup Round Robin harmadik napján. A Patriot csúnyán kilyukad, majdnem elsüllyed, és kihagyja a Round Robin szakasz hátralévő részét, hogy elvégezhessék rajta a javításokat.

2021. január 29.: az American Magic az első csapat, amely kiesik a Prada Kupa elődöntőjét követően.

2021. május 6.: A New York Yacht Club közread egy „alternatív versenykiírást” a 37. America’s Cupra, még a nevezési lehetőség megnyitása előtt. Kihívásukat egy „vázlatos Protocol” kíséri – a Royal NZ Yacht Squadron és az Emirates Team NZ ezeket elutasítja.

2021. július 23.: a New York YC bejelenti, hogy a Stars+Stripes nevű, a 36. Amerika’s Cupra későn jelentkező kihívó mellett döntött. Ennek egyenes következménye, hogy az American Magic nem kap újabb esélyt. A csapatot körülbelül egy héttel a hivatalos nyilatkozat előtt értesítették a váltásról.

2021. október 18.: a New York Yacht Club közleményt ad ki, amelyben azt írják, hogy „szüneteltetik” az America’s Cup-tevékenységüket. A Stars+Stripes azt állítja, hogy nekik nem szóltak a váltásról – arról csak a média megkereséséből értesültek.

2021. november 16.: Taylor Canfield és Mike Buckley (Stars & Stripes) kapja a Mosbacher Trophyt, amit a NYYC az év vitorlázójának ítél oda.

2022. január 8.: a New York Yacht Club bejelenti, hogy újra együttműködik az American Magickel a 37. America’s Cupra, állítják, hogy szándékukban áll nevezni, de hivatalosan még nem adtak be kihívást.

Egyelőre sem a New York Yacht Club, sem az American Magic nem beszél a csapat kulcsfontosságú tagjairól. Ugyanakkor Doug DeVosnak és Hap Fauthnak csapatfőnököt dicsérték, bár az AC36 részvételben harmadikként fontos szerepet vállaló Roger Penske-t egyelőre sehol sem említik.

Legvalószínűbb, hogy Paul Goodisont jelentik be szkippernek/kormányosnak, aki bár brit állampolgár (és brit útlevele van), a 36. America’s Cup során az American Magic csapat tagja volt, így jogosult ugyanebben a csapatban vitorlázni az AC37-ben.

Az AC36-on kormányzó Dean Barker (NZL) – aki hat America’s Cup-versenyen állt a kormánynál – ugyanilyen alapon szintén jogosult csapattagnak lenni, és komoly fejtörést okozhat a vezetésnek, hogy elengedjék-e. Terry Hutchinson várhatóan marad az ügyvezető igazgatói poszton.

A szünetnek ugyanakkor komoly ára volt az American Magic számára: vezető tervezőjüket, Marcelino Botint a svájci kihívó, az Alinghi vitte el. Helyére Scott Ferguson került, aki kétszeres America’s Cup-résztvevő az Oracle Racinggel.

Kiadott nyilatkozatában a NYYC állítja, hogy az eddigi „szünet” a következő Kupa szabályait, időzítését és helyszínét érintő bizonytalan helyzet miatt következett be. Köztudott volt, hogy az American Magicnek komoly fenntartásai vannak a dzsiddai versenyhelyszínnel kapcsolatban, ezért nem valószínű, hogy a helyszín bejelentése (legkésőbb 2022. március 31.) előtt hivatalosan beneveznének.

(forrás: sail-world.com, fotók: youtube.com, 8mrworldcup.com, thetimes.co.uk, wikimedia.org, sailingscuttlebutt.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!