A J jachtok ismét Palmát választották

A Superyacht Cup Palma szervezői bejelentették, hogy a J-osztály 2022-ben is ott lesz Európa legrégebbi szuperjachtregattáján.

A J osztály szövetsége és a tulajdonosok egyhangú szavazással döntöttek a mallorcai vitorlásfesztivál mellett, így a jövőre tervezett három versenyükből egynek a helyszíne és az időpontja már biztos. Ahogy az is, hogy a Topaz, a Ranger és a Velsheda ott lesz Palmán 2022-ben. Annak érdekében, hogy a J jachtokat vendégül láthassák, és miután konzultáltak a rendező Reál Club Nautico de Palma, valamint több, szintén indulni kívánó szuperjacht képviselőjével, a szervezők a versenyt az idei időpontnál (amikor igen látványos három napot sikerült összehozni) néhány nappal később, június 29. és július 2. között rendezik meg.

Kate Branagh, a Superyacht Cup eseményekért felelős igazgatója elmondta: „Izgatottan várjuk a J osztály következő palmai megjelenését, és nincs kétségünk afelől, hogy látványos és kiélezett küzdelmet láthatunk majd a vízen. Az összes partnert bevontuk az előzetes konzultációba, az egyeztetések végén pedig kiviláglott, hogy az új időpont mindenki számára megfelelő, ráadásul nem ütközik más nagy eseményekkel.”

Louise Morton, a J osztály titkára: „A Superyacht Cup Palmának egyedi hangulata van, kitűnő körülményekkel vár bennünket, mindig szoros versenyt hoz, a rendezők pedig nagyszerűen végzik a munkájukat, így nem volt nehéz 2022-ben is ezt a helyszínt választani.”

Nem elhanyagolható, hogy a legénységek tagjai (márpedig abból sok van a szuperjachtokon – a szerk.) is szeretik Palma de Mallorcát. Jó a szervizellátottság, egymást érik a pazar éttermek és hotelek, egyszerű az odajutás. A regatta idején várhatóan kellemes szél fúj, a hullámok pedig nem túl nagyok, szóval igazi katalógusidőben lehet versenyezni.

A J-Class hajók története

J-Class-sztorik – Fényűzés és elegancia

(forrás: livesaildie.com, fotók: theoneyd.com, deluxemallorca.com, fr.worldtempus.com, luxuriousmagazine.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!