„Juju, a gép” – Justine Mettraux svájci vitorlázó
Justine Mettraux nyolcadik lett a Vendée Globe egyszemélyes, megállás nélküli földkerülő vitorlás versenyen. Ezzel a hat induló hölgy közül ő lett az első, egyúttal új női földkerülő rekordot is beállított. Így aztán főleg a versenyről beszélgettünk vele.
A 76 nap, 1 óra, 36 perc, 52 másodperces menetideje 12 nappal jobb, mint az eddigi női rekord (2020–21, Clarisse Crémer, 87 nap és 2 óra), de a maga részéről ennek nem tulajdonít különösebb jelentőséget, inkább az osztály legjobbjaihoz méri magát. Erőssége a meteorológiai stratégia, a Vendée Globe során többször húzott olyat, ami elsőre furcsának tűnt, később azonban bebizonyosodott, hogy jó döntés volt – és elmondása szerint mindig minimális kockázatot vállalt.
– Vártad ezt az eredményt, vagy meglepetés volt számodra?
– Nem ért teljesen váratlanul, hiszen a 2022–24-es időszak összes felkészülési versenyén hatodik és a nyolcadik hely között értem célba. Szóval már a rajt előtt benne volt a lehetőség a pakliban, de a Vendée Globe olyan különleges és hosszú verseny, hogy bármi történhet közben!
– Mik voltak a kiemelkedően jó és rossz pillanatok a verseny során?
– Természetesen a Vendée Globe-on rengeteg hullámhegy és hullámvölgy van, de én igyekeztem ezeket úgy kezelni, hogy a verseny végig egyenletes hangulatban teljen. És ki merem jelenteni, hogy összességében jó munkát végeztem. Számomra a legnehezebb rész az Atlanti-óceánon való „felkapaszkodás” volt a Horn-fok után, amikor előbb erős szembeszélben vitorláztunk Argentína mellett, majd jöttek a sűrű villámlással járó zivatarok Brazíliánál.
– Az női IMOCA-kormányosok közül előzetesen kit tartottál a legkeményebb ellenfelednek?
– Samantha Daviest kell első helyre tennem, mert neki van a legtöbb versenyzői tapasztalata, és a lányok közül egyedül ő kapott új hajót a Vendée Globe-ra. De Clarisse Crémer is nagyon szépet futott egy elég későn induló projekttel!

– Simon Fishertől a „Juju, a gép” becenevet kaptad. Értél el olyan mélypontot a Vendée Globe alatt, ahol már a gép is elfáradt?
– Azt hiszem, régóta nem voltak olyan nehéz napjaim, mint most. De ez alapvetően a verseny időtartama és a folyamatos terhelés miatt lehetett. Ugyanakkor tény, hogy a utolsó hetekben nehéz volt pozitívnak maradnom.
– Van kabalád?
– Körülbelül 10 éve mindig van nálam egy gumitojás, amit a sógorom adott a Jég veled! című filmre utalva. A Vendée Globe-ra kaptam még kettőt, hogy legyen extra mennyiségű szerencsém.
– Volt valami, amit magaddal vittél, de végül nem bontottál ki?
– A bepakolt tartalékok nagy részére végül nem volt szükség, ami alapvetően jó hír, de az is a játék része, hogy megpróbálunk felkészülni „bármire”. Ruhából vittem fölöslegeset, mert a Déli-óceánon nem lehet olyan gyakran átöltözni, mint előzetesen gondoltam. De ez nem jelentett túl nagy súlytöbbletet.
– Egyedül vagy csapatban szeretsz versenyezni?
– Nagyon szeretem mindkettőt, és akkor érzem magam egyensúlyban, ha mind a kettőt megtehetem…
– Mik a további terveid? Láthatunk a The Ocean Race Europe-on az idén vagy a The Ocean Race-en 2027-ben?
– Az idén kétszemélyes és csapatos versenyeken fogok részt venni a Vendée Globe-ot is megjárt Teamwork-Team Snef hajóval, a fő cél a négykezes Transat Café l’Or év végén. És tárgyalok egy csapattal, hogy csatlakozzak hozzájuk a The Ocean Race Europe-ra és a The Ocean Race-re.

– Szeretnél indulni a 2028-as Vendée Globe-on?
– Elkezdtem gondolkodni rajta. Most volt lehetőségem megismerni a versenyt, sokat megtudni róla, ezekkel a tapasztalatokkal felvértezve szívesen lennék ott a rajtnál 2028-ban is. De még semmi sem dőlt el, csak megvizsgáljuk a lehetőségeket a támogatóimmal.
– Van kedvenc vitorláshelyed?
– Nagyon szeretek Fokvárosba és Aucklandbe megérkezni a The Ocean Race-szel. Ezek gyönyörű helyek, ahol élmény vitorlázni, és bőven van mit megnézni a parton is.
– Az IMOCA osztályról gyakran mondják, hogy „egy nagy család”. Van olyan kapitánytársad, akivel közeli barátságot ápolsz a magánéletedben?
– Valószínűleg Samantha Daviessel töltöm a legtöbb időt a vitorlázáson kívül, mivel néha együtt megyünk wingfoilozni…
– Mit csinálsz, ha nem vitorlázol?
– Szeretek hazamenni Svájcba, élvezni a gyönyörű tavak és hegyek látványát…
(Cikkünk az Aqua Magazin 167. számában olvasható teljes terjedelmében. Keresse a kiemelt újságárusoknál és a benzinkutakon! És fizessen elő rá, hogy a jövőben se maradjon le exkluzív tartalmainkról!)

fotók: TeamWork – Team Snef
- ha tetszett, ajánld másoknak is!