Így látta egy nemzetközi tisztségviselő az olimpia vitorlásversenyeit

Megan Kensington Új-Zélandról érkezett Tokióba, és a játékok után mesélt azokról a különleges helyzetekről, amik az olimpia jellegéből és a Covid–19-helyzetből adódtak.

Az a megtiszteltetés ért, hogy nemzetközi tisztségviselőként vehettem részt a 2021-re halasztott olimpia vitorlásversenyein. Új-Zélandról négyen utaztunk Japánba, Doug Elder a zsűriben ült, John Parrish pályafelügyelő volt, Tomo Terakawa a nyomkövetésért felelős csapatban foglalt helyet. Lássuk, milyen speciális helyzeteket teremtett a koronavírus, maga az olimpia, illetve a helyszín!

Covid–19
Minden reggel nyálmintát kellett adnunk, a teszt elvégzését online regisztrálták, majd testhőmérsékletet mértünk, ennek eredményét egy alkalmazásban rögzítettük. Onnantól, hogy kiléptünk a szobánk ajtaján, maszkot kellett viselnünk, ami a hőségben nem volt épp kellemes, evéskor és iváskor pedig nem volt rá mód. Minden reggel a szálloda előterében futott össze a társaság, onnan őr kísért a buszhoz, ami a versenyek helyszínére szállított bennünket. Ott újra megmérték a testhőmérsékletünket, majd reptéri szintű biztonsági ellenőrzésen estünk át, ami után leadhattuk a nyálmintánkat.
Csak a szálláson és a versenyhelyszínen tartózkodhattunk, viszont kaptunk japán segítőket, akik bevásároltak nekünk, valamint segítettek ételt rendelni (Uber Eats). Innivalóból a citromos üdítők és a tonikok fogytak leginkább, aztán rájöttünk, hogy alkoholt leginkább az Amazonról és az Uber Deliverytől érdemes rendelni.

Olimpia
Minden osztálynak saját rendezősége volt, pályánként három nemzetközi tisztségviselővel, én az RS.X pályára kerültem, a befutóhajóra. Hat társam volt, mind japánok, ők hónapokon keresztül készültek, gyakorolták a feladatok végrehajtását. Szerencsére hárman közülük beszéltek angolul, sőt, a sok együtt töltött nap végén én is megtanultam kicsit az ő nyelvüket. A rajteljárás eltért a szokásostól, kihagytuk a narancs lobogót tíz perccel a rajt előtt, volt viszont hat percnél osztály- és U lobogó, majd számokkal jelöltek az 5, 4, 3, 2, 1-es visszaszámláláshoz. Minden futamot U vagy fekete lobogó alatt indítottunk (vagyis meglehetősen szigorú volt a rajteljárás – a szerk.), csak az éremfutamokon került elő a P lobogó. Ha pályát kellett módosítanunk, nem a szokásos piros vagy zöld lobogókkal jeleztük, hanem a pálya tengelyének új szögértéke került fel egy táblára. Ezt igyekeztünk minél hamarabb megmutatni a média képviselőinek, plusz értesítenünk kellett a nyomkövetésért felelős csapatot is. A futamok eredményét tableten küldtük be a versenyközpontba, de le is fotóztuk. Aztán még többen le is ellenőriztük az adatokat, mielőtt kiadtuk volna őket.
Pihenőnapjainkon lehetőségem adódott a 49er-, a 49er FX- és a Laser-pályák rajthajóin figyelni a többi tisztségviselő munkáját, de itt sem volt egyszerű az élet a nyelvi korlátok miatt. Alapvetően kénytelenek voltunk a japán pályafelelősökre és a tőlük kapható adatokra támaszkodni. Ők az egész pályán mérték a szelet, a hőmérsékletet és a páratartalmat, folyamatosan ellenőrizték, nem haladja-e meg bármelyik az előzetesen kihirdetett határértéket.

Tekintve, hogy nézők nem lehettek jelen, a média jelentősége megnőtt, a rendezőknek lehetőség szerint segíteni kellett a munkájukat. Néha előfordult, hogy pár perccel halasztottak egy rajtot, időt adva a forgatócsoportnak átérni egyik pályáról a másikra. Mi szabadon sétálhattunk a helyszínhez tartozó partszakaszon, viszont nem beszélgethettünk az országunk sportolóival, csak ha egy másik állam képviselője is velünk volt. Ezért aztán csak pár „helló” és „sok szerencsét” hagyta el a számat, de egyébként is alig ismertem meg az embereket a maszk miatt. Ilyen körülmények között külön jelentőséget kapott az akkreditációs kártya, anélkül egy lépést sem tehettünk sehová.

Helyszín
Az egyik legnagyobb kihívást a vízmélység jelentette, mert Enosima környékén hol 20, hol 110 méter mély a tenger. Ezért olyan megoldásokat láttam, amiket máshol soha. A rajthajók negyvenlábas katamaránok voltak, ezeken mindkét testre rögzítettek horgonyt, amit a pályarakók süllyesztettek a helyükre, majd feladták a hajókra – a folyamat körülbelül 15 percig tartott. Szükség esetén ehhez jött a hátsó horgony, ha a katamarán fara nagyon ingott az áramlás miatt. Nem könnyítette meg a dolgot a nyelvi különbözőség, a japán segítők saját nyelvükön kapták az utasításokat, amiket aztán lefordíttattunk magunknak. Szerencsére még a versenyek előtt módunk volt három napot gyakorolni velük, ami sokat segített, de még így is nehéz volt kezelni az olyan helyzeteket, amikor felfedeztük, hogy a 80 méteres vízben szánt a horgony, közben 1-2 méteres hullámok lökdösték a hajót, a versenyzők pedig frissülő szélben repültek a befutó felé. Én a mai napig nem tudom, hogy mondják japánul azt, hogy kérlek, indíts motort és tartsd a pozíciót, mégis sikerült felülkerekedni a problémán.

Ezzel együtt óriási élmény volt részt venni az olimpián, sokat tanultam a világ minden részéről érkező tisztségviselőktől. Külön köszönettel tartozom John Parrishnek és Tom Duggan felelős versenyvezetőnek a lehetőségért, ahogy hálás vagyok a célhajóban velem tartóknak: Makoto, Tomoko, Keiko, Genya, Taisei és Takeyoshi, szuper csapat vagytok!
Az RS:X osztály ezzel elbúcsúzott az olimpiától, helyét az iQFoil veszi át. Az utolsó RS:X olimpiai bajnokok:
Lu Yunxiu (Kína)

és Kiran Badloe (Hollandia).

Magyarok a pályán: Böröcz Bence versenybíróként, Fluck Benedek versenyrendezőként vett részt a 2020-as olimpia vitorlásversenyein.

(forrás: yachtingnz.org.nz, fotók: Sailing Energy / World Sailing, windsurfjournal.com, xinhuanet.com, insidethegames.biz)