Idegenhonos halfajok a Balaton vízgyűjtőjén

2025. december 7.
Címkék :

Az első idegenhonos halfaj már a 19. század végén feltűnt a Balatonban, aztán az ember tevékeny részvételével a 20. században újabb és újabb fajok kerültek a tóba.

Az ország első idegenhonos halfaját 1872-ben Kriesch János írta le egy óbudai meleg vizes forrásból. Ez volt a tarka géb, ami az 1887-ben kiadott Magyar Halászat könyvében is szerepel, és ebben Herman Ottó azt írja, hogy a faj már a Balatonban is ott van. Azóta sok víz lefolyt a Balaton-környéki vízfolyásokon, és bennük számos idegenhonos halfaj is érkezett. Az első fajok azonban szándékos telepítés útján érkeztek a tóba.

A 19. század végén kaliforniai lazacot próbáltak telepíteni a Balatonba, de eredménytelenül, majd az ötvenes években egy másik lazacfélével, az alpesi tavakban honos nagy marénával próbálkoztak. „Ezek a fajok nagy oxigénigényűek és a hideg vizet kedvelik, és ezek a feltételek a Balatonban nem igazán vannak meg. Többször is próbálkoztak a betelepítéssel, de soha egyetlenegy példányt sem fogtak vissza” – meséli Takács Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

A 60-as évek elején indult meg az angolna telepítése, ami egészen 1991-ig, a nagy angolnapusztulásig tartott. Az évtizedek során aztán olyan nagy lett az állomány, hogy az változást okozott a tó élővilágában is.

„A 60-as évek elején, amikor elkezdték tömegesen telepíteni az angolnát, akkor például a halászok fogási listáján szerepelt az őshonos menyhal, és volt kecskerák is a Balatonban, de később ezek eltűntek, és nagyon megritkult a sügér is. Ezek a fajok bebújnak a kövek közé, ott a ragadozók, mint a süllő, a csuka és a harcsa egyszerűen nem férnek hozzájuk, az angolna viszont be tudott utánuk menni a kövek közé. Persze ez egy többváltozós folyamat, mert a vízminőség romlása is belejátszhatott ezeknek a fajoknak a visszaszorulásában, de az angolnának is nagy szerepe volt. Ezt egyébként valamilyen szinten igazolja az, hogy ahogy elkezdett megritkulni az angolna, tömegesen kezdett el megjelenni a sügér, és a kecskerák is újra feltűnt.”

Az angolna a Balatonban nem tud szaporodni, és mivel a 90’-es évek elején megszűnt a telepítése, mára már nagyon lecsökkent a számuk. „Tavaly nyáron volt egy horgász, aki egy napon négy angolnát fogott. Ez ma már hírértékkel bíró eseménynek számít. 2005-ben, amikor elkezdtem itt, Tihanyban dolgozni, még nem lehetett úgy végigmenni a kövezésen, hogy ne fogjunk angolnát, ma viszont már tényleg kuriózumnak számít” – mondja Takács Péter.

Idegenhonos és inváziós
A két kifejezés nem ugyanazt jelenti. Idegenhonos minden olyan faj, amely az eredeti elterjedési területén kívül jelenik meg. Az idegenhonos fajok közül azonban nem mindegyik válik invázióssá, valamelyik elpusztul, mert nem bírja az új körülményeket, valamelyik túlél, de nem zavar sok vizet, és olyan is, ami nemcsak, hogy túlél, de el is szaporodik, és átalakítja környezetét. Ez utóbbi csoport az inváziós fajoké.

A busa állományát vissza kellene szorítani
A Dél-Kínából származó busát 1972-től 1984-ig telepítették a tóba, részben gazdasági céllal, részben pedig azért, hogy algafogyasztásával tisztítsa a vizet. Később kiderült, hogy az elképzelés nem jött be, de akkor már kétmillió hal ott volt a tóban.

A busa a gyorsan áramló vízben szaporodik, a Balatonon ilyet nem talál, mégis kifognak fiatalabb egyedeket is. Egyes vélemények szerint azért, mert valahogy, valahol mégis szaporodik, mások viszont úgy gondolják, hogy ezek halastavakból kijutó egyedek lehetnek. A busa planktonnal táplálkozik, és már ivadékként nagy étvágya van, ráadásul gyorsan nő, és szó szerint eleszi a táplálékot az őshonos fajok elől, csökkentve azok túlélési esélyeit.

Kezdetben megfelelő halászati módszerek sem voltak az inváziós faj visszafogására, ma már létezik, csak kereslet nem igazán van a busahúsra, ezért több fronton is próbálják népszerűsíteni a horgászatát és a gasztronómiai felhasználását, például azzal, hogy húsának nagyon magas az omegazsírsav-tartalma.

YouTube Video

A fekete törpeharcsát is gazdasági céllal hozták be az 1980-as években. Az Észak-Amerikában honos faj azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert nem nőtt olyan nagyra, mint azt várták. Ez azért is lehetett így, mert feltételezik, hogy nem is ezt a fajt, hanem a jóval nagyobb pettyes harcsát akarták meghonosítani.

A fekete törpeharcsa 2022 júliusában került fel az Európai Unió számára veszélyt jelentő inváziós fajok listájára, és a faj egyedszáma az utóbbi években a Balatonban is növekszik, 2022-ben már a parti régió fogásainak 20 százalékát ez a faj tette ki.

Vannak olyan idegenhonos fajok, amelyek nem szándékos telepítéssel, hanem véletlenül kerültek a tóba. Ilyen a naphal is. Az észak-amerikai halfaj hozzánk Németországon keresztül érkezett, ahová az 1800-as évek végén akváriumi díszhalként került, és tógazdaságokban is tartották.

A cikk teljes terjedelmében elolvasható ide kattintva.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!