Biztató nap a kvalifikációs vébén
![]()
Berecz Zsombor a harmadik, Gyapjasék a negyedik helyen értek célba a vébén, amelyen minden osztálynak sikerült futamokat rendezni.
![]()
Berecz Zsombor a harmadik, Gyapjasék a negyedik helyen értek célba a vébén, amelyen minden osztálynak sikerült futamokat rendezni.
![]()
A Gyapjas testvérek a 25. helyen értek célba hétfőn Aarhusban, a férfi 470-es osztályban, ahol a hivatalos eredménylista szerint mindössze egyetlen futamot sikerült tartani.
![]()
Biztató futamokat hozott a hétvége Aarhusban, az olimpiai kvótaszerző világbajnokságon. Versenyzőink közül Érdi Mária és a Gyapjas testvérek állnak a legközelebb az ötkarikás játékokra való kijutáshoz.
Véget ért a Laser 4.7 Világbajnokság, ahol Kovács Attila, az MVM SE versenyzője érte el a legjobb hazai eredményt. Napról napra javította helyezését az arany csoportban Kovács Attila, még annak ellenére is, hogy egy futamból kizárták a rajteljárás során beszedett második sárga zászlós megintése miatt. Végül az 55. helyen végzett a 275 fős fiú mezőnyben első Világbajnokságán, amivel bő 20 százalékkal javította eddigi legjobb nemzetközi eredményét, amit a tavaszi Európa Bajnokságon ért el.![]()
Világbajnoki negyedik helyezéssel zárta U21-es pályafutását Vadnai Jonatán.