Segítettek a vitorlázók

Rendhagyó megoldással segítették az autizmussal élőket az 50. Kékszalag Erste Nagydíjon az indulók. A Kékszalag fő támogatójának, az Erste Banknak és a Magyar Vitorlás Szövetségnek köszönhetően a versenyzők idén is az Autistic Art Alapítványt támogathatták. A nevezésnél plusz 5 ezer forinttal 3 hónapig, 10 ezer forint befizetésével pedig fél évig tudják biztosítani a Kékszalagon indulók egy autizmussal élő fiatal számára a művészetterápiás  programon való részvételt.

A versenyzők cserébe a hagyományos szalag mellé egy támogatói kék szalagot is kaptak, amelyet Varga Máté, autizmussal élő alkotó grafikája díszít. Máté nem beszél, meglehetősen zárkózott fiatalember. Rajzain négyzeteket és szimmetrikus formákat épít absztrakt labirintussá. Tavaly az indulók több mint 1 millió forinttal támogatták az alapítványt, idén pedig 1,4 millió forint gyűlt össze.

Terápia és forrásteremtés

„Mára minden 68. ember autizmussal él, és ez az egyik leggyorsabban növekvő fogyatékosság.


Varga Máté autizmussal élő alkotó rajza – Forrás:Autistic Art Alapítvány

Ennek ellenére az autizmussal élő fiatalokat ellátó lakóotthonok folyamatosan nehéz anyagi helyzetben vannak. Nekik nyújt segítséget az Autistic Art, amely 10, az autizmussal élők igényeire specializálódott lakóotthont támogat, ahol több mint 200 fiatalt látnak el” – mondta Bella Viktória, az Autistic Art ügyvezetője. Bár az itt élő fiatalok önálló életvitelre nem képesek, az otthonokban közösségben élhetnek, alkothatnak, dolgozhatnak a képességeiknek megfelelően.

Az Autistic Art Alapítvány 6 otthonban különleges művészetterápiás foglalkozásokat is szervez. Ezekre a foglalkozásokra nagy szükség van, hiszen az autizmussal élő fiatalok jellemzően nem összefüggésekben, kontextusban gondolkodnak, sokkal inkább képszerűen. 40 százalékuk például egyáltalán nem beszél. Azok a fiatalok, akik kevéssé tudják kifejezni magukat, a rajzaikkal megmutathatják, hogy zártságuk mögött ki is rejtőzik valójában. Így látják a Balatont az autizmussal élők Balaton és a tavon ringatózó vitorlások a fiatalokat is megihlették. A rajzfoglalkozásokon többen a tavat, a vízben úszó halakat rajzolták le vagy éppen a színes hajókat örökítették meg.


Réti Kristóf rajza egy balatoni hajóról – Forrás: Autistic Art Alapítvány

A foglalkozások terápiakánt és különleges forrásteremtésként is működnek: az itt születő rajzokat, alkotásokat jótékonysági aukciókon és kiállításokon mutatja be az alapítvány, valamint a kiemelkedő alkotások megjelennek az Autistic Art designmárka termékein. A termékek  megvásárolhatóak az alapítvány webshopjában is.

Forrás: http://kekszalag.reblog.hu

 

 

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Kékszalag eredmények

2018. július 28.
Címkék :

A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra 682 nevezés érkezett, ami rekord a verseny 1934 óta íródó történetében. A svájci Safram futott át elsőként a balatonfüredi célvonalon, másodikként a PreVital, harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty. A befutók listája folyamatosan frissül, a hivatalos végeredményt később publikálja a Magyar Vitorlás Szövetség. Rekordszámú nevezővel indult el csütörtökön reggel 9-kor a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj. A versenyre 682 hajó nevezett, ami az európai tókerülő versenyek között is az egyik legmagasabb indulószámot jelenti.

Elsőként a svájci legénységgel vitorlázó, Christophe Peclard kormányozta Safram katamarán futott át a balatonfüredi célvonalon 12 óra 40 perc vitorlázás után. Másodikként ért be a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette PreVital. Harmadikként pedig az Opel Fifty-Fifty érkezett a célba, amelyet Józsa Márton irányított a versenyen.

Péntek reggel 7 óráig befutott az első 98 hajó, az abszolút értékelés szerinti (folyamatosan bővülő) befutási sorrend és az osztályonkénti (folyamatosan bővülő) eredmények ezen a linken érhetőek el.

Fotók: Cserta Gábor / Magyar Vitorlás Szövetség
Forrás: hunsail.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Hogyan vágjunk neki a Kékszalagnak? 8. rész – A verseny

2018. július 23.
Címkék :

Közeledik az 50. Kékszalag Erste nagydíj. Július 26. még messzinek tűnik, de ha valaki nem szokott versenyre, pláne Kékszalagra járni, akkor jobb, ha rögvest belekezd az ügyintézésbe, felkészülésbe. Sokakat vonz a tókerülő, pláne a jubileumi regatta, ugyanakkor elriaszt a sokféle feltétel. Tanácsainkkal ehhez nyújtunk segítséget.

Tovább olvasom
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Katamaránok győzelmével zárult a Kékszalag előtti erőpróba

A Vándor Róbert kormányozta RSM2 nevű katamarán futott be elsőként a Balaton keleti medencéjében megrendezett Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjon, amely az utolsó nagy erőpróbája volt a július 26-án rajtoló 50. Kékszalag Erste Nagydíjra készülő vitorlázóknak. A versennyel párhuzamosan zajlott a klasszikus hajók csatája, a 21. Izsák Szabolcs Emlékverseny, amelyen a Lillafüred ért be elsőként a balatonfüredi célba. A befutási sorrendek még nem hivatalos végeredmények, a rangsor az óvások és kizárások miatt még változhat.

Több mint 250 hajó indult a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 21. Izsák Szabolcs Emlékversenyen szombaton. A Balaton keleti medencéjében a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred távon viszonylag gyenge szélben megrendezett versenyen a nemhivatalos befutási sorrend alapján az első háromban a katamaránok végeztek.

Rekorderek az élbolyban

Elsőként a Vándor Róbert kormányozta RSM2 nevű katamarán futott be a balatonfüredi célba. Másodikként a Prevital, Litkey Farkassal a kormánynál, de a tizenháromszoros Kékszalag-győztes vitorlázó a verseny után visszalépett a versenytől. A harmadik helyen a Kékszalag alig több mint 7 órás időrekordját tartó – Józsa Márton vezette – Opel Fifty-Fifty ért be. Litkey Farkas visszalépése miatt a Black Jack lett a harmadik, utóbbi katamaránt Roland Gäbler kormányozta a versenyen. Kalocsai Zsolt, az RSM2 csapatfőnöke közölte: „Nagyon örülünk, hogy sikerült behúzni az első helyet, komoly csapatmunka volt. Most a hajón is, de az elmúlt hetekben is, mert pár hete eltört az árbóc, ezt pedig meg kellett a mostani versenyre csinálni.” Hozzátette, hogy a versenyen kemény küzdelem volt, mert mindenki nagyon gyors. „Kitekintve a Kékszalagra biztosan van 7-8 hajó, amely esélyesként indulhat” – fogalmazott Kalocsai Zsolt.
A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjjal párhuzamosan, ugyanezen a távon rendezték meg a 21. Izsák Szabolcs Emlékversenyt, más néven a Classic Roundot, amelyen a klasszikus hajók indulhattak. A Classic Roundot a Lillafüred 75-ös cirkáló nyerte Gál András Levente vezetésével. Mögötte két 70-es cirkáló ért be a célba, a Pannónia és az Orpheus, előbbit Jordán Balázs, utóbbit Herkó Dezső kormányozta. A felsorolt sorrendek nemhivatalos eredmények, az óvási tárgyalások miatt módosulhat a végeredmény.

Jön az 50. Kékszalag Erste Nagydíj

Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára közölte: „A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 21. Izsák Szabolcs Emlékverseny az utolsó nagy erőpróba volt a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj előtt, amely július 26-án csütörtökön indul Balatonfüredről. Hozzátette: A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 21. Izsák Szabolcs Emlékversenyen rekord született azzal, hogy több mint 250-en neveztek. Ez az érdeklődés és a korábbi éveknél jóval több online nevezés miatt megalapozottan számíthatunk arra, hogy a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra rekordszámú nevező, azaz több mint 600 hajó érkezik.

A Kékszalag Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye, amely egyesíti az innovációt a hagyományokkal. Emellett a Kékszalag hozzájárul a magyar vitorlázás és a magyar tömegsport fejlődéséhez, valamint a balatoni turizmus is népszerűsíti.

 

Képek: Cserta Gábor / MVSz

Forrás: MVSZ

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Egy hét múlva lesz a Balaton ünnepe

Július 26-án, azaz egy hét múlva kezdődik a Balaton és a magyar vitorlázás ünnepe, a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj, amelyre rekordszámú – több mint 600 – indulót vár a szervező Magyar Vitorlás Szövetség. A verseny esélyesei közé tartoznak a legkorszerűbb technológiával épült katamaránok. Nagy kérdés, hogy megdől-e a jelenlegi alig több mint 7 órás időrekord.

Következik a Balaton és a magyar vitorlázás ünnepe: egy hét múlva, július 26-án kezdődik a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj, amely Európa legrégebbi és leghosszabb tókerülő versenye.

Városok, kilométerek, időpontok

A rendező Magyar Vitorlás Szövetség arra számít, hogy rekordszámú induló lesz a versenyen, ami több mint 600 hajót jelentene. A versenytáv légvonalban több mint 150 kilométer, az útvonal pedig – ahogy az 1934-ben megrendezett első verseny óta minden alkalommal – Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred lesz.

A jelenlegi időrekorder hajó, az Opel Fifty-Fifty az idei Balatoni Évadnyitó T-Systems Nagydíjon – Fotó: Cserta Gábor / MVSz

A versenyen az előzetes várakozások szerint a legkorszerűbb technológiával épített 10-15 többtestű – köztük magyar fejlesztésű – hajónak, jellemzően katamaránoknak van a legnagyobb esélye arra, hogy az abszolút értékelésben megszerezzék az első helyet. Illetve megfelelő időjárás esetében esetlegesen megdöntsék a Kékszalag több mint 7 órás rekordját. A leggyorsabb többtestű hajók mellett számtalan más vitorlás is indul majd a Kékszalagon, köztük a balatoni vitorlázást évtizedek óta meghatározó cirkálók. A verseny július 28-án szombat reggel 9 óráig tart, addig kell befutnia minden versenyzőnek. A címvédő tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas, aki tavaly a Festipay nevű hajóval alig több mint 10 óra alatt teljesítette a távot. A 2017-ben rendezett Kékszalagon egyébként 547 hajó nevezett és 410-en futottak be. A Magyar Vitorlás Szövetség arra számít, hogy az idén mindkét szám jóval magasabb lesz.

Mindenkihez szól a verseny

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke azt mondta: „Az idei verseny nem csak a ma már 40 ezer embert megmozgató magyar vitorlázás ünnepe, hanem a Balatoné, a turizmusé. Leegyszerűsítve mindenkié, aki szereti a természetet. Már az első, 1934-ben rendezett verseny sem csak a vitorlázásról szólt, hanem hozzájárult a Balaton népszerűsítéséhez is”.

A jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj is jó alkalom, hogy minden érdeklődő közelebb kerüljön a vízhez és a vitorlázáshoz. Számos program vár mindenkit Balatonfüreden, például a Kékszalag piknik, modellvitorlás-verseny. Az Erste Bank jóvoltából látható lesz a Kékszalag történetét bemutató retrospektív fotókiállítás, a Kékszalag története képekben. Lesznek továbbá beszélgetések a Vitorlás szigeten, koncertek és utcabál is. Tagore sétányon pedig ki lesz állítva az első, 1934-es Kékszalag-győztes Rabonbán 30-as cirkáló. A jubileumi versenyre pedig elkészült a Kékszalag söre is.

Az első győztes: A Rabonbán 1934-ben – Fotó: Tolnai Világlapja – 1934

Kékszalag után is van élet, sőt…

A Kékszalag után sem áll meg az élet. A Magyar Vitorlás Szövetség olimpiai hajóosztályokban vitorlázó élversenyzői, Érdi Mári, Berecz Zsombor, Vadnai Jonatán és Vadnai Benjamin, valamint a 470-es páros hajóval versenyző Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor a dániai Aarhusban sorra kerülő világbajnokságra mennek, ahol a tokiói olimpiai szereplést jelentő kvótáért küzdenek majd.

A Magyar Vitorlás Szövetség célja a jövőben, hogy mind az élversenyzésbe, mind a túravitorlázásba egyre többen kapcsolódjanak be. A Balaton pedig meghatározó vitorlásturisztikai desztinációvá váljon.

Forrás: hunsail.hu

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!