Különleges darab: Bali Catspace Sail
Hogy miért különleges? Például mert jelenleg ez az egyetlen 40 lábas katamarán a piacon, amire flybridge került. És mert a kormányállás kanapéján négy ember foglalhat helyet – egymás mellett.
Hogy miért különleges? Például mert jelenleg ez az egyetlen 40 lábas katamarán a piacon, amire flybridge került. És mert a kormányállás kanapéján négy ember foglalhat helyet – egymás mellett.
A Dometic Marine új terméke kompatibilis a legtöbb külmotormárkával, integrálható a már működő rendszerekbe és érezhetően könnyebbé teszi a hajó manőverezését.
A kikötőkre és a vízi közlekedés biztonságát szavatoló fényekre nem terjed ki az új horvátországi rendelkezés, amely a fényszennyezettséget hivatott csökkenteni.
A Nord megajacht 2019-ben került vízre, és az idén adták át a tulajdonosának, de a mai napig tartanak a tengeri próbaútjai. Egy ilyenről visszatérvén kapták lencsevégre – szürke háttér előtt.
Nem mondjuk példa nélkülinek az esetet, hiszen számtalanszor előfordul, hogy a lelkes ügyfelek a még gyártásba sem került hajóra csapnak le, de azért harminchat méter hosszú jachtból négyet így eladni akkor is szép teljesítmény.