Új időszámítás a balatoni kompoknál
A balatoni kompok március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek.
A balatoni kompok március 15-től tavaszi menetrend szerint közlekednek.
A Badacsonyi Borvidék csaknem negyven pincészete, gasztronómiája és turisztikai szolgáltatói is bemutatkoznak a Badacsony New Yorkban elnevezésű borkóstolón szombaton a budapesti New York Palotában.
A Sió partjánál több mint egymilliárd forintos fejlesztés keretében 85 kilométer hosszan alakítanak ki vízi, kerékpáros és gyalogos turistákat is szolgáló infrastruktúrát.
Hivatalossá vált, hogy a Balaton mellett rendezik meg a 2019-es magyarországi Red Bull Air Race-futamot, miután a szervezők közölték, Zamárdiba helyezték át a július 13–14-én megrendezendő versenyt.
Folytatódik a strandfejlesztési program a Balatonnál, az idén hárommilliárd forintból korszerűsíthetik a szabadstrandokat a tóparti települések. A tervezet szerint a pályázati forrásból az infrastruktúra fejlesztése mellett jut családbarát vízi attrakciókra létrehozására is.