Hajókat értékesít a Bahart
A Hunor, a Magor és az Akali, három idős jármű, köztük két gyorshajó került eladó sorba a Balatoni Hajózási Zrt.-nél.
A Hunor, a Magor és az Akali, három idős jármű, köztük két gyorshajó került eladó sorba a Balatoni Hajózási Zrt.-nél.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vízre bocsátotta Nyergesújfalun új kitűzőhajó-flottájának második tagját, amely az Erebe nevet kapta.
Níkosz Kaklamanákisz kétszeres olimpikon olyat mondott tavaly novemberben a görög parlamentben, hogy az ország vitorlásszövetsége pert indított ellene.
A közösségi távolságtartás miatt a rendezvények és a különféle szolgáltatások szervezői és tulajdonosai kénytelenek kreatív módokat kitalálni arra, hogy az eseményeket biztonságossá tegyék az emberek számára.
Az európai határok újranyitásával megnyílt a lehetőség nemzetközi versenyek rendezésére, így fixnek tűnik a Formula Kite Európa-bajnokság dátuma és helyszíne.