Megtisztítják a Tiszát a PET kupások

A hétvégi IV. Tisza-tavi PET Kupán Tiszafüredtől Tiszanána-Dinnyéshátig tisztul meg a vadvilág, 12 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó kijelölt szakaszát.

Tavaly júniusban közel 7 tonna hulladéktól szabadították meg a tavat. A rendszeres versenyeknek és év közbeni hulladékgyűjtő programoknak köszönhetően a nádasok és ártéri erdők egy része már tiszta, az újabb áradásokkal azonban egyes területek visszaszennyeződtek.

A Tiszai PET Kupa tíz év alatt 317 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Ez nemzetközi összehasonlításban is elismerendő teljesítmény, hiszen egy évtized alatt, gyakorlatilag több mint kétszer annyi hulladékot gyűjtöttek össze, mint az óceáni szemétszedéseiről közismert szervezet, az Ocean CleanUp.

A Tisza-tóból gyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része, közel 60 százaléka újrahasznosul. A tevékenységük fókusza a Tiszán és mellékfolyóin van, a hagyományos felső-tiszai versenyek után, öt évvel ezelőtt elsőként a Tisza-tóra terjesztették ki a környezetvédelmi munkát, négy esztendővel ezelőtt kezdték a Bodrog takarítását, az idén májusban pedig első alkalommal mentek a Marosra.

Június 18-án, vasárnap ünnepélyes megnyitóval indul el a mezőny Tiszafüreden a Morotva Kerékpáros Pihenőből. A rendezvényt a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják. A szervezők a programokon várják azokat a helybélieket, akik találkozni szeretnének a petkalózokkal, betekintenének a tábori életbe, meghallgatnák a környék elővilágát bemutató előadásokat vagy a PETaSztár tehetségkutató vetélkedőt tábortűz mellett. A versenyt záró eredményhirdetésre és díjátadóra a Tiszanána–Dinnyéshát partszakaszon lévő kikötőben, június 20-án kedden kerül sor. A IV. Tisza-tavi PET Kupa az Energiaügyi Minisztérium főtámogatásával valósul meg.

(MTI)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!