Megépülhet a Club Aliga-beruházáshoz tartozó kikötőépület

A kikötő átépítése és bővítése a koncepció szerint a rövid távon megvalósítandó céljai közé tartozik. A hatalmas tiltakozást kiváltó balatoni beruházás elemei a közelmúltban többször is változtak, legutóbb a magaspart tetejére tervezett luxushotel már nem szerepelt a beruházó elképzelései között.

Megkapta az építési engedélyt a Club Aliga-beruházás részeként megvalósuló kikötőépület, a kiemeltté nyilvánított projekt helyszíne a Balatonvilágos 295/6. helyrajzi szám alatti ingatlan.

„Az egyeztetés egyik legfontosabb üzenete, hogy a terület reorganizációja során kiemelt figyelmet kap a környezet megóvása, a funkciók megtartása és az emberközpontú fejlesztési irányok teljesítése. A fejlesztés eredményeként létrejövő újrahasznosított településrész továbbra is bejárható marad, és megtartja a közfunkcióját. A lakosság részéről megfogalmazott parthoz való lejutás lehetőségét a beruházó a jövőben is biztosítja” – olvasható az építtető Bayer Property Zrt. közleményében, amelyben arra is kitértek, hogy az Aligaliget teljes, 47 hektáros területére vonatkozó beruházás értéke meghaladja a százmilliárd forintot, ebből a fejlesztő közel tízmilliárd forint értékű közcélú infrastrukturális fejlesztést is tervez megvalósítani.

A jövőre vonatkozóan azt írták, hogy a beruházó elvégzi a kikötő régen várt átépítését és bővítését, korszerűsíti a strandot, és lakó-, illetve üdülő ingatlanokat épít.

A tervek között szereplő Agórát szolgáltató, kereskedelmi és vendéglátóipari létesítményekkel képzelik el, ami főtér funkciójával integrálja a létrejövő Aligaligetet a település egészéhez, ezzel fontos közösségi funkciót is ellátva. A koncepcióból kiderül, hogy a magaspart tetejére tervezett luxushotel-fejlesztés végül nem valósul meg.

A közlemény szerint a képviselő-testület a területre vonatkozó kormányrendelet nyújtotta beépítési lehetőségek kapcsán felvetette a megbeszélésen, hogy az nem összeegyeztethető a település érdekeivel, a terület tulajdonosa ugyanakkor kinyilatkoztatta, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint meghatározott építési paraméterek tekintetében önkorlátozó módon, a beépítési maximumokat nem meríti ki.

Az aligai fejlesztés ellen korábban rengetegen, köztük civil szervezetek is tiltakoztak. A tervek az elmúlt néhány évben többször is változtak. Az Aligai Fürdőegyesület legutóbb az 540 méteres parti sáv közhasználatának fenntartásáért emelt szót, ennek egy részét ugyanis kiparcellázták, hogy értékesítsék (több telekre már adásvételi szerződést is kötöttek az egyesület tájékoztatása szerint) – írta az epiteszforum.hu.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!