Aligán attól tartanak, hogy elzárják a civileket a Balatontól

Civilek tiltakoztak a balatoni Club Aliga elzárt területein, mert úgy érzik, a beruházó fokozatosan kiszorítja a helyieket és a strandolni vágyókat. A Fürdőegyesületnél azt mondják: egy tavaly őszi kormányrendelet-módosítás óta még kevesebb lehetőségük van a luxusberuházások megakadályozására.

Felparcellázták Balatonvilágoson a tó melletti sétányt, ezeken vízparti telkek lesznek. Panorámás hotelek is épülnének a területen, amely a rendszerváltásig a szocialista elit zárt pihenőhelye volt. A mai napig itt áll például Kádár János egykori balatoni nyaralója is. A 90-es évektől többé-kevésbé szabad volt ide a bejárás, lehetett strandolni, napozni. A helyiek most attól tartanak, hogy a korábbi ígéretekkel szemben a partot csak az új tulajdonosok használhatják majd.

És nem csak ezt a partszakaszt féltik a civilek. Készítettek egy térképet, amin a zölddel jelzett területek 80 százalékáról azt állítják, azokat elvehetik tőlük. Ezt egyebek közt földhivatali adatokra alapozzák. Úgy látják, csupán egy keskeny parti sáv és néhány út maradhat, amire bárki bemehet majd.

A civilek szerint a pirossal jelölt részekről fognak kiszorulni a strandolni vágyók.

A beruházót azt mondta: garanciát kapott arra, hogy teljesen nem zárják majd le a területet. Az Aliga II., az út gyalogosan, biciklivel bejárható, a többi része magánterület – mondta Takács Károly, Balatonvilágos polgármestere, aki szerint a strand és a sétány is megmarad.

A Club Aliga területe korábban Mészáros Lőrinc és Tiborcz István érdekeltségéhez tartozó céghez került. Majd előbb Jellinek Dánielhez, tavaly pedig a NER-közeli, építőipari beruházásokkal foglalkozó Balázs Attilához.

A kormány a területet 2022-ben nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítette, így speciális szabályok vonatkoznak rá. Ennek ellenére az Aligai Fürdőegyesület pereket indított, hogy megakadályozzák a luxusberuházásokat, többet meg is nyertek. Aztán a kormányrendeletet módosították, méghozzá úgy, hogy már minden komplex beruházásra vonatkozik, tehát a milliárdosoknak a villaépítésére, kikötőépítésre, bármire rá lehet fogni – mondta Bukovszki András az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettese.

(rtl.hu)

fotók: Aligai Fürdőegyesület

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!