Hat érv az AbJet jet hajtású motorosai mellett

2021. július 17.
Címkék :

Az AB Inflatables az AbJet fejlesztése során igyekezett megalkotni a piac leginnovatívabb jethajtású motorosát. Nagyon úgy fest, hogy sikerült.

Kezdjük azzal, hogy a fedélzet egy darabból álló üvegszálas műanyag, aminek következményeként nincsenek benne mozgó részek, könnyű a karbantartása és hosszan állja az idő próbáját. A kormányosi ülés kétszemélyes, de ezzel nem merül ki a kapacitás, mert az orrba is került még ülőrész. Semmi nem áll ki a padlóból, amibe bele lehetne rúgni, és ez nagyban fokozza a fedélzeti komfortot és a biztonságot. És legyen bármilyen kicsi egy AbJet, tárolóhelyből elég sok van benne!

BRP Rotax®
És itt nemcsak a motorról van szó, hanem a hajtási rendszerről is, vagyis komplett szisztéma dolgozik, és nem olyan, amelynek az elemeit össze kell hangolni – utóbbi mindig hordoz magában hibalehetőséget. További előny, hogy ezt a megoldást a SeaDoo® vagy BRP-JPS szervizekben is tudják javítani, vagyis nincs nagyon olyan pontja a világnak, ahol a tulajdonos ne kaphatna segítséget.

Dokumentáció
A cég igen részletesen dokumentálja a gyártási folyamatot, évi bő háromezer hajójuk mindegyikéről meg tudják mondani, ki szerelte össze, ki tekert bele akár csak egy csavart is, ami garantálja, hogy folyamatosan magas színvonalú munkát végezzenek.

Személyre szabhatóság
Mivel minden darab teljes gyártási folyamata házon belül zajlik, így rugalmasak tudnak az ügyfelek kéréseit illetően. Kedvenc színben pompázhat a gumitömlő, a kárpit és a fedélzet, illetve vállalják az egyedi igények szerinti műszerek beszerelését. A sorolt tételek némelyikéért ráadásul felárat sem kérnek!

Garancia és nemzetköziség

  • tíz év a gumitömlőre,
  • öt év a szelepekre és belső rögzítésekre,
  • három év a testre és a fedélzetre,
  • három év (vagy 480 üzemóra) a BRP Rotax® motorra.

A garancia ráadásul globális, nem számít, hogy valaki hol vette meg a saját AbJetjét.

Az AbJet jet hajtású motorosok az AB Inflatables márka égisze alá tartoznak, hazai képviseletüket a Pannon Yacht Kft. látja el.

(fotók: abinflatables.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!