Az olimpiai érmesek jó része nem folytatja a pályafutását

A tokiói olimpia vitorlásversenyeinek éremfutamait követő sajtótájékoztatókon rendre előkerült a kérdés, miszerint nekivágnak-e a következő felkészülési ciklusnak. A felvetés csak elsőre tűnt közhelyesnek.

Párizs 2024-ben rendezi az olimpiát, a vitorlázásnak pedig Marseille ad majd otthont. Addig mindössze három évet kell várni, az első kvalifikációs versenyekre pedig csak egyet. Ehhez képest kisebbségben voltak azok, akik a sajtótájékoztatót vezető Andy Rice kérdésére pozitív választ adtak. A trend annak fényében meglepő, hogy csupa olyan ember ült a mikrofonok előtt, aki épp érmet nyert az olimpián. És még csak azt sem mondhatjuk, hogy a reakció a vitorlásversenyeket érintő változásokhoz kötődne, mert nem csupán az abban érintett öt hajóosztály képviselői adtak nemleges választ. Némi noszogatás után egy-két sportoló (például női 470 osztályban) már nyitottabban állt a kérdéshez, sőt, egy finnes azt is meglebegtette, hogy lefogy, és a Laser hajóosztályban próbálkozik. Ám a 470-es osztályban győztes kormányosok – női: Hannah Mills (GBR), férfi: Mat Belcher (AUS) – a lehető leghatározottabban kijelentették, hogy ez volt az utolsó olimpiájuk, de a 49ert az utóbbi években magabiztosan uraló, ezúttal második helyezett (és kétszeres America’s Cup-győztes) Peter Burling–Blair Tuke páros is nagyon óvatosan fogalmazott, amikor a jövőről kérdezték őket.

A World Sailing (a sportág nemzetközi szervezete) már régen nyilvánvalóvá tette azon álláspontját, hogy a vitorlázásnak radikális változásokra van szüksége. Nagyon úgy fest azonban, hogy az élversenyzők szerint ez nem ennyire egyértelmű – elég, ha csak az 50 százalékos szabályra gondolunk. Ennek lényege, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság törekszik a nemek közötti egyenlőségre (beleértve ebbe a sportolók közötti arányt is), ám rengeteg sportág az irányelvben megfogalmazottakhoz kapcsolódóan csak az éppen szükséges minimális változtatásokat végezte el, míg a vitorlázás az események felét átvariálta.

A sportágban ezúttal Nagy-Britannia és Ausztrália uralta a mezőnyöket, az elérhető harminc éremből előbbiek ötöt szereztek meg (köztük aranyat, ezüstöt és bronzot), de az aranyaik közül csak a 49er megvédésre lesz lehetőségük 2024-ben. Befejezte majd 70 éves olimpiai pályafutását a Finn, ezzel a 470-es lett a legrégebben a programban szereplő hajóosztály, igaz, legközelebb már nem lesz külön női és férfi kategória, csak vegyespárosok. És bár az osztály legutóbbi világbajnokságán épp a vegyespáros volt a legnépszerűbb kategória, néhány kényszerpárosításra biztosan szükség lesz, ha a nemzeti szövetségek át akarnak menteni sportolókat Tokyo 2020-ból Paris 2024-be.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az új szakágak esetén a támogatókat (legyenek azok állami vagy piaci szervezetek) korábbi nemzetközi eredmények (akár olimpiai szereplés) híján kell rávenni a szponzorációra. A többi 27 sportágnál ilyen probléma nincs.

Ezenfelül érdekes volt szembesülni a vitorlázók testfelépítésével: a kétszemélyes hajók díjátadóinak alkalmával készült fényképeken jól látszik, hogy a kormányosok mennyire alacsony termetűek, ehhez képest mennyire magasak a legénységek. Némi eltérést csak a Nacra17 osztály mutatott, ahol sokkal vegyesebb a kép – de ott is majdnem mindenki 80 kilogramm alatti. A kivételt a Finn jelenti a magas és látványosan atletikus srácokkal, akik a World Sailing számára nem kívánatos személyek az olimpián.

Ami a magyar vitorlázókat illeti, a tokiói indulók közül a Finndingiben ezüstérmet szerző Berecz Zsombor már bejelentette, hogy nem vág neki még egy ciklusnak (hajóosztályában meg sem tehetné), míg Cholnoky Sára (RS:X), Érdi Mária (ILCA 6, korábban Laser Radial) és Vadnai Benjámin (ILCA 7, korábban Laser Standard) egyértelművé tették, hogy vigyázó szemüket Párizsra vetik.

(forrás: Sail-World, fotók: Cserta Gábor / MVSZ, stuff.co.nz, britishsailingteam.rya.org, manningrivertimes.com.au)