Berecz Zsombor nem adja fel

Berecz Zsombor már élete végéig finnes marad, nem tervezi, hogy a World Sailing közgyűlésének döntése miatt Tokió után hajóosztályt vált. A világbajnoki cím védője jelenleg is az olimpiára készül, a görögországi edzőtáborból mondta el véleményét a kialakult helyzetről, a hunsail.hu-nak.

Szerinte egy apró esély van még arra, hogy a finndingi olimpiai hajóosztály marad. A november eleji határozat szerint egy még nem pontosított hajótípus négynapos, nyílt tengeri túraversenye váltja a finnesek 1952 óta tartó ötkarikás küzdelmét.


„A vitorlázás szégyene, ami most történik a World Sailingen belül. Jól megszervezett puccs volt, amikor megfelelő előkészítés nélkül megszavazták, miközben a szavazógépek sem működtek rendesen. Néhány ország képviselője jelezte is, nem úgy szavazott, ahogy azt a végső eredmény mutatta. Aztán valahogy elsikálták ezt az ügyet. Ki van ez találva. Ez az egész már csak a pénzről szól. Ez a nagyhajózás semmi másról, nem szól, mint a pénzről. Értelmét nem nagyon látom.
Biztos vagyok benne, hogy nem csak számomra vet fel kérdéseket ez a döntés. Egyértelmű, hogy a vitorlázást háttérbe szorították és a történet a pénzről szól.

Nem lenne rossz gondolat ez a vegyes páros, amivel megszólítjuk a nagyhajós társadalmat. Ne felejtsük el, hogy a vitorlázók nagy része a nagyhajózásból jön, rengetegen űzik ezt a válfaját a sportnak. Nem nekem kell eldönteni, hogy ez megérdemel-e egy olimpiát, vagy nem. Ha így gondolják az emberek, akkor lehet, de az akkor is szégyen, hogy a finn ezért kikerül az olimpia műsoráról. Felháborító. Ez rossz irány a vitorlázás jövője szempontjából. Remélem, hogy nem megy majd a sportág rovására ez az akciója a World Sailingnek. Finnesként nem is mondhatnék mást, minthogy abszolút nem értek egyet vele. Ezzel kizárták a 90 kiló feletti srácokat, maradnak a csontvázak. Garantálom, hogy többet nem leszek 82 kiló. Az a legszörnyűbb, hogy Tokió után, a súlyom miatt nem lesz olyan hajóosztály, amiben indulhatnék az olimpián. Szégyen.

A tavalyi döntés óta beszédtéma volt ez az egész a finnesek között, de az a baj, hogy a finnes hajónak nem volt kapitánya az utóbbi időben. Senki nem vállalta fel ezt az ügyet, úgy rendesen. Lehet, hogy az sem számított volna sokat. Volt a hajóosztálynak egy intézője, aki vagy 20 éve vitte a finnesek ügyeit, de ő elég gyorsan elhagyta a süllyedő hajót. Elment máshova dolgozni. Nagyon sok gerinctelen ember van, akik, ha egy kicsit is úgy látják, hogy ebből már nem sülhet ki jó, akkor behúzzák fülüket, farkukat és lelépnek, nem maradnak ott.

Egyébként én még mindig adok egy kis esélyt, nagyon halvány esély maradt. Ahhoz alaposan fel kell készülni. A mostani konferenciára nem készültünk fel megfelelően. Voltak ugyan előterjesztéseink, de meg sem akarták hallgatni. Nálunk erősebb emberek ülnek ott és a politika keményen dolgozik, a józanész helyett. Valaki biztos, jól fog járni, ha ez így marad.
Úgy látom, hogy igazából nincs koncepció a vegyes nagyhajó mögött. Az olimpián követelmény, hogy minden versenyszámot követni kell és biztonságosan megrendezni. Ilyen versenyt nem egyszerű biztonságban tartani, amikor húszan húsz felé mennek. Mindegyik mögött nem lesz egy motoros négy napon keresztül. Nagyon sok nyitott kérdés maradt. Mennyire lesz megfizethető ez a hajóosztály? Lesznek olyan országok, amelyeknek anyagilag az elérhetetlen kategóriába tartozik majd ez a típusú versenyzés. Ha egy hajóosztály olimpiára kerül, akkor a hajónak megduplázódik az ára. Itt egy hajó kerül majd annyiba, mint egy kétéves olimpiai felkészülés az én hajóosztályomban. Erről beszélek és ez komoly problémákat vethet fel. Attól tartok, hogy, ha így marad minden, akkor a vitorlázás nagyon meggyengülhet az olimpiai sportok között. Belülről rohad a rendszer. Ha a rendszer erős lenne, akkor kívülről sem tudnák megtámadni, de a World Sailing most belülről rohad. Bármilyen támadás éri, akkor össze fog omlani ez a rendszer, amit nagyon nem szeretnék.

Tokió után így nem lesznek profi finnesek. Mint ahogy profi solingosok sincsenek. Senki nem fogja már ilyen szinten űzni a finnezést, hogy megélhetésszerűen és tényleg csak erre koncentrálva, ennek élve. A színvonal lejjebb fog esni. Rengetegen abba fogják hagyni a finnezést, mert nem lesz rá lehetőségük – főleg a fiataloknak. Egy olimpiai kampányra még rá lehet húzni a vitorlázást, de így képtelenség lesz finanszírozni. Egy nagyon jó versenyhajóosztály marad, de inkább hobbiként lesz erős.
Remélem, hogy valaki felkarolja a finnt. Vannak kezdeményezések. Meglátjuk, mi valósul meg azokból. Az sem biztos, baj lesz, ha kikerül az olimpiáról, legalább nem mondják majd meg nekünk, hogy mit csinálhatunk. Úgy gondolom, a történtek ellenére is fényes a finn hajóosztály jövője.

Én nem fogom abbahagyni. A versenyrendszer keretei nem rajtam múlnak. Ha valaki felkarolja, és lát fantáziát a finnben, mint például a Starban, amit nagyon komolyan felkaroltak, akkor ez jól is elsülhet. A Star is olimpiai hajóosztály volt, de kikerült és mostanra az egyik legnívósabb hajó lett, a legkomolyabb versenyek vannak, a Star Sailor League jól működik. Ugyan erről a svájci vonalról van kezdeményezés arra, hogy a finnt is hasonlóan felépítik, de ez nem rajtam múlik. Ebbe invesztálni kell. Mi versenyzők csak magunkat tudjuk adni, a versenyzésünket, a vitorlás tudásunkat, de az üzleti része nem a mi feladatunk. Finnes leszek életem végéig és szeretnék versenyezni rendesen, még sokáig.”

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!