Spanyolország is várja a turistákat
Az országa határait július elsejétől megnyitják a külföldi turisták előtt.
Az Európai Unió meghatározott tagállamai (Csehország, Magyarország, Ausztria, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovénia, Németország és Szlovákia) állampolgárainak nem kell külön igazolniuk beutazásuk célját, hanem a járványt megelőző feltételek mellett utazhatnak be, azonban kötelesek betartani a Horvát Közegészségügyi Intézet által megfogalmazott járványügyi előírásokat.
Tudósok megvizsgálták, hogy a különféle vírusok, tehát nem csak a Covid–19, miként reagálnak a medencék tisztításánál, fertőtlenítésénél használatos vegyszerekre, és úgy tűnik, hogy a medencékben, gyógyfürdőkben, tengervízben nem fenyeget a fertőzés.
A balatoni hotelekben már júniusra sok a foglalás, az előzetes felmérések szerint az is előfordulhat, hogy több vendég érkezik, mint az elmúlt években.
Az idén nyáron inkább vidékre, mint a tengerhez utaznának a magyarok: a veszélyhelyzet elmúltát követő három hónapon belül a megkérdezettek 36 százaléka tervez belföldre utazni, és 15 százalék látogatna külföldre – derül ki Lounge Group elemzéséből, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) megbízásából készített.