Programhajóval bővül a balatoni kínálat
Nagy az érdeklődés a Balaton első télen-nyáron is közlekedő hajója, Luszi iránt, amely már megtette első hivatalos útját.
Nagy az érdeklődés a Balaton első télen-nyáron is közlekedő hajója, Luszi iránt, amely már megtette első hivatalos útját.
A Bahart sűrített menetrenddel várja utasait május 1-jén Fonyód-Badacsony között, ráadásul május első napjától újabb négy kikötőből indulnak hajók.
A vízi hidak általában folyók, völgyek, vasútvonalak, valamint utak felett húzódnak, és kisebb hajók, csónakok közlekedésére alkalmasak. Ezek közül a legnépszerűbb és a leghosszabb Magdeburgban található.
A vitorláspiac egyik legismertebb szereplője 1979-ben kezdte el a hajógyártást. A dán cég hamar az élvonalba került, rögtön az első hajójukból, az X–79-esből eladtak ötszázat. Nem ültek a babérjaikon, hamar jöttek az újabb modellek, mára pedig több mint ötezer hajó készült a dél-dániai Haderslevben található gyárban.
Április 19. és 22. között ingyenes programsorozattal, a már hagyománynak tekinthető Húsvéti Nyuladalommal ünnepel Siófok. Április 20-án indul a 173. balatoni hajózási szezon, emellett is sok érdekes program várja a családokat a tavaszi szünet ideje alatt, valamint egész áprilisban.