Zátonyra futott egy hajó a Dunán
![]()
Egy román felségjelzésű hajó a Helemba-sziget alatt, a kijelölt hajóúton kívül akadt el.
![]()
Egy román felségjelzésű hajó a Helemba-sziget alatt, a kijelölt hajóúton kívül akadt el.
![]()
A hajózási iparnak még sok teendője van, hogy átálljon környezetbarát üzemmódra, ám az egyik most épülő tengerjáró hajó, az MS Roald Amundsen beruházói és üzemeltetői már azon munkálkodnak, hogy a jármű minél inkább kímélje a környezetet.
![]()
Ősszel a legtöbb hazai hajós számára elérkezik az év egyik legszomorúbb pillanata, vége a szezonnak, a téli hónapokra kikerül a hajó a vízből. Íme néhány jó tanács, hogy a tavasszal ne kellemetlen meglepetés legyen az első találkozás.
![]()
Az eddig ismert első skót hajó, amely átkelt az Atlanti-óceánon a Gift of God volt, amely 1600-ban kelt útra Dundee kikötőjéből, hogy Portugália érintésével vágjon neki a nyugati útnak. Thomas Brochard, az Aberdeeni Egyetem kutatója szerint azonban ezt megelőzően a William nevű kereskedőhajónak sikerült eljutnia Amerikába.
![]()
Az óriási sikerre való tekintettel 2019-ben már négy kompkoncerttel várják az érdeklődőket a Mol Nagyon Balaton szervezői, a WOW Hungary kompkoncerteken fellép a Punnany Massif, a Quimby, Rúzsa Magdi és Majka is.