Körbe a Balaton keleti medencéjében július 21-én

A Magyar Vitorlás Szövetség július 21-én szombaton rendezi meg a Balatonon a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 21. Izsák Szabolcs Emlékversenyt, amely az egyik utolsó nagyobb verseny a jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíj előtt.

A verseny Balatonfüredről indul, az első forduló Balatonkenesénél, a második Siófoknál, a harmadik Tihanynál lesz, majd onnan mennek a hajók a balatonfüredi célba. A klasszikus hajóknak rendezett verseny mezőnye július 21-én szombaton reggel 9 órakor rajtol, a Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjra nevező hajóknak pedig 9.30-kor lesz a rajt. Holczhauser András, a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára elmondta, hogy a Balaton keleti medencéjében zajló túraverseny jó felkészülési lehetőséget jelent a
vitorlázók számára a magyar vitorlázás történetében mérföldkövet jelentő jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjra, amelyre egy héttel a Fehér Szalag után, július 26-án kerül sor.

„A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj – 21. Izsák Szabolcs Emlékverseny azért is különleges, mert várhatóan a legkorszerűbb hajók mérik össze erejüket a Kékszalag előtt. Emellett sor kerül az úgynevezett Classic Round futamra, ez lesz az Izsák Szabolcs Emlékverseny, amelyen a legendás hajók, a Balaton királynőiként emlegetett cirkálók, valamint Európa 30-asok, 15-ös és 25-ös jollék, Dragonok is szerepelnek” – emelte ki a főtitkár.

Évtizedes történet sok változással

A Kékszalag 1934 óta íródó története mellett a Fehér Szalag is évtizedes hagyományokkal rendelkezik. A múlt század közepén a Kékszalag egyre népszerűbb lett, de a versenyt akkor még csak kétévente rendezték meg és a vitorlázók egyre jobban szerettek volna a
Kékszalag nélküli években is egy hasonló túraversenyt. Ezért indította el a Magyar Vitorlás Szövetség a Fehér Szalagot, amelynek a Balaton keleti medencéje adott helyet, mégpedig a Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred útvonalon.
Majd 1996-ban változott a táv: a Kékszalaghoz hasonlóan teljes tőkerülő verseny lett a Fehér Szalagból, csak az irány ellentétes volt, azaz Balatonfüredről Keszthely felé mentek a hajók, majd onnan Siófok és Balatonkenese érintésével mentejk vissza a balatonfüredi
célba. 2001-től azonban megint változott a forgatókönyv: a Kékszalagra minden évben sor került, a Fehér Szalag pedig visszatért a Balaton keleti medencéjébe. A Fehér Szalag egyben az Izsák Szabolcs Emlékverseny: a magyar vitorlástársadalom ezzel tiszteleg a sokszoros bajnok és olimpikon vitorlázó előtt.

2017-es eredmények

A 2017-es Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjat – a Kékszalag időrekordját alig több mint 7 órás eredménnyel tartó – Opel Fifty-Fifty nyerte Józsa Márton kormányzásával, megelőzve a Kaiser Kristóf vezette akkori Extreme Sailing Teamet és a Roland Gaebler kormányozta Black Jacket. A dobogós helyet megszerző csapatok 2017-ben 2,5 óra alatt teljesítették a már említett Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Tihany – Balatonfüred távot. A 2017-es Classic Roundot a Capella 70-es cirkáló nyerte Pomucz Tamás irányításával, a második a Cittel Lajos vezette Sirocco volt, a harmadik helyet pedig a Lillafüred szerezte meg, amelynek Gál András Levente volt a kormányosa.

MENETREND:

Classic Round, rajt: reggel 9 óra

Fehér Szalag Nagydíj, rajt: reggel fél 10

A versenykiírás és a versenyről szóló közlemények a csatolt fájlokban olvashatóak és ezen a linken is megtalálhatóak.  Fotók: Piros Dorka / Magyar Vitorlás Szövetség
Forrás: hunsail.hu

 

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Az Opel – Fifty-Fifty nyerte a Fehér Szalagot

A Fehér Szalag GeneralCom Nagydíj győztese az Opel Fifty-Fifty. A Józsa Márton csapata által vitorlázott Pauger 50-es katamarán 11 óra 25 perc 46 másodperckor ért célba. A Kékszalag-csúcstartó hajó 1 óra 55 perc és 46 másodperc alatt teljesítette a Balatonfüred–Kenese–Siófok–Tihany–Balatonfüred távot.

Tovább olvasom
   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Fehér Szalag – a Kékszalag előversenye

Fehér_SzalagMár minden vitorázásért rajongó a Kékszalag lázban ég, előtte azonban még egy megmérettetés lesz a Balatonon, és ez nem más, mint a Kékszalag főpróbájának is nevezett Fehér Szalag, amely a Balaton keleti medencéjét, Balatonfüred – Kenese – Siófok – Tihany útvonalon járja be.

Tovább olvasom

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!

Július 14-én startol a 48. Kékszalag

2015_07_02_Kekszalag_SzantoAron_0330Július 14-én, a hagyományoknak megfelelően 9 órakor dördül el az az ágyú a balatonfüredi mólón, amely a 48. Kékszalag Erste World Nagydíj rajtját jelzi. A legismertebb magyar vitorlásverseny egyúttal Európa leghosszabb és legnépesebb regattája is: a szervezők körülbelül hatszáz résztvevő hajóra, mintegy háromezer vitorlázóra számítanak, akik között az elmúlt évekhez képest a külföldiek száma jelentősen nőhet.

Tovább olvasom

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!