Emelkedett a hajósbalesetek áldozatainak száma Norvégiában
A norvég hajósbalesetek halálos áldozatainak száma meghaladja a 2021-es szintet, pedig az Oslo-fjordon kisebb a forgalom, mint tavaly.
A norvég hajósbalesetek halálos áldozatainak száma meghaladja a 2021-es szintet, pedig az Oslo-fjordon kisebb a forgalom, mint tavaly.
Mielőtt a navigációs rendszerekben jobban elmerülnénk, beszélnünk kell a hálózat szó jelentéséről a hajókon.
Áttekintjük a hajózás korszerű technológiai területeit az energiarendszerektől a navigációs hálózatokon át a távfelügyeletig, valamint a kényelmi extrákig. Kitérünk a belvízi, a tengeri, a kisebb és nagyobb hajósok igényeire, nem megfeledkezve a versenyzőkről sem.
Tengeri hajózás során aktuális lehet a kérdés, hogy a hajónkkal miként kössünk ki meredekebb partfalhoz, valamint az is, hogy miként védhetjük meg a baumot.
Három éve vágott bele mentőmellényállvány projektjébe a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ), és nyáron a Kürt Zrt. segítségével meg is jelenhetnek az első állványok a Balaton mellett.