Mikor lesz már elég meleg a Balaton?
2021. június 1.Volt, hogy május végén tömegek fürödtek a Balatonban, ám az utóbbi években ez az élmény egyre inkább eltolódik.
Tovább olvasomMajthényi Zsombor emlékverseny 2021
2021. június 1.Mind a nyolc tervezett futamot sikerült megtartani Agárdon, a Majthényi Zsombor emlékversenyen, amely ranglista- és ifjúsági regatta is volt.
Tovább olvasomÖt hajó égett le a kikötői tűzben
2021. május 31.Vasárnap este egy 15 méter hosszú jachton gyulladtak ki a lángok, amelyek aztán négy hajóra is átterjedtek. Szerencsére senki nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
Tovább olvasomÉlen járnak a horgászok a környezetvédelemben
2021. május 31.A poroszlói Szepesi Imre és a Tisza-tavi Sellő Horgász Egyesület úgy döntött, nagyobb gondot fordítanak a környezetvédelemre. Az üzlettulajdonos az egyszer használatos műanyag csalisdobozokat beszüntette, és „zöldebb” módszert vet be.
Tovább olvasomCannes-ban készülnek a fesztiválra
2021. május 30.A szervezők elmondása szerint a francia és az európai egészségügyi helyzet javulásának, valamint az ebből fakadó enyhítéseknek köszönhetően júniustól újraindulhatnak a szakmai kiállítások – így a Cannes Yachting Festival is megrendezhető.
Tovább olvasom