Hajóálcázás mesterfokon
Az ellenség megtévesztése érdekében már az első világháború elején elkezdték álcázni a hajókat, majd ez 1917-től, a korlátlan tengeralattjáró-háború életbelépésével lett egyre gyakoribb. A negyvenes években pedig egy hajó tengeri szigetnek álcázta magát.
Az első világháború elején a hadihajók megtévesztésének módja annyiban merült ki, hogy szürkére festették a felületüket, ezzel csökkentve a láthatóságukat. Hamarosan azonban rájöttek, hogy ez nem annyira hatékony, úgyhogy mással próbálkoztak. Ekkor alkották meg a britek a zebracsíkos hajófestést, amivel elérték azt, hogy az álcázott hajó méretét, sebességét és irányát az ellenség nehezebben tudta beazonosítani.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/07/19799535_f2e013a58d385f15eb1c8d62ff4c560e_wm-1024x384.jpg)
Norman Wilkinson 1917 tavaszán kereste meg álcázási ötleteivel az admiralitást, majd nemsokára megkapta az engedélyt egy próbafestésre. A korábbi hasonló próbálkozások a kiszámíthatatlan tengeri időjárás következtében fellépő komplikációk miatt sikertelennek bizonyultak, Wilkinson azonban meggyőzte a hadvezetést, olyannyira, hogy 1917 októberében javasolták minden, háborús célokra felhasznált kereskedelmi hajó befestését. 1918 novemberére már több mint 2300 hajót engedtek megtévesztő festéssel vízre.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/07/19799581_7b82c0edb0ed60196b148b787acf9bf1_wm.jpg)
Wilkinson egy londoni stúdióban öt grafikussal és tizenegy művészeti hallgatóval tervezte meg a megtévesztő mintákat. Megfigyelték a festett modelleket és felmérték, hogy mennyire hatékonyan alkalmazhatók az ellenség megtévesztésére. Főleg szögletes, geometrikus formákat festettek, legfeljebb négy szín felhasználásával. A hajó jobb és bal oldalának mintázata mindig más volt.
Hogy ez a trükk a gyakorlatban mennyire volt hatásos, arról megoszlik a hadtörténészek véleménye. A statisztikák szerint az álcázott hajókat az átlagnál többször érte támadás, de a rájuk kilőtt torpedóknak csak a 60 százaléka ért el találatot, míg a nem álcázottaknál ez az arány 68 százalék volt.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/07/USS-Nebraska-1918.jpg)
A második világháborúban már megjelentek a radarok, így az álcázás taktikája egyre kevesebb szerepet kapott. A holland HNLMS Abraham Crijnssen aknamentesítő legénysége azonban különös cselhez folyamodott annak érdekében, hogy megmeneküljenek a Csendes-óceánon támadó japánoktól. 1941-ben a holland hajó Jáva szigete mellett horgonyzott, ám mivel 1942 februárjáig a japánok több sikeres csapás mértek a térségben a szövetséges hadiflottára, úgy tűnt, hogy a holland hajó sorsa is meg van pecsételve. Más szövetséges hadihajókhoz hasonlóan parancsot kaptak arra, hogy hagyják el a környéket és vonuljanak vissza Ausztráliáig. A HNLMS Abraham Crijnssen méreteiből, sebességéből és fegyverzetéből adódóan nem vehette fel a versenyt a környező vizeken járőröző jóval nagyobb és felszereltebb cirkálókkal, így más utat kellett választania, hogy elkerülje végzetét.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/07/A-szigetnek-ílcízott-HNLMS-Abraham-Crijnssen-1942.jpg)
Mivel Ausztrália körül nagyon sok a kis sziget, úgy döntöttek, hogy szigetnek álcázzák magukat. Megálltak a legközelebbi szárazföldnél, a 45 fős legénység partra szállt, és elkezdték „feldíszíteni” a hajót. Mivel a legnagyobb veszélyt a japán repülőgépek jelentették, amelyek pilótái a magasból könnyen felismerhették a cirkálót, ezért a legénységnek igencsak alapos munkát kellett végeznie.
Miután elkészültek az álcával, megkezdték az útjukat Ausztrália felé. Mivel fenn szerették volna tartani a látszatot, hogy a hajó nem más, mint egy sziget, ezért nappal egy helyben horgonyoztak és csak éjjel haladtak. Végül nyolc nap után, több mint 1000 km-rel a hátuk mögött elérték Ausztrália partjait, és ezzel túlélték a megpróbáltatásokat.
(Olvassa el cikkünket teljes terjedelmében az Aqua Magazin 150. számában!)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!