Tengeralattjáróval rukkol elő az Aston Martin
A brit autógyár, az Aston Martin társult a Triton tengeralattjárókkal, hogy csúcstechnológiájú víz alatti luxusjárművet készíthessen. A projekt a Neptune nevet kapta.
A brit autógyár, az Aston Martin társult a Triton tengeralattjárókkal, hogy csúcstechnológiájú víz alatti luxusjárművet készíthessen. A projekt a Neptune nevet kapta.
A nyaralóhajózás megvalósításához szükséges feladatok ellátására 4,66 milliárd forintot kap az állami tulajdonú Mahart Magyar Hajózási Zrt. 2017 és 2019 között.
Dél-Dalmácia legújabb kikötője, Slano városában található, csupán 30 km-re az Adria gyöngyszemétől, Dubrovniktól.
Ahogy arról korábban beszámoltunk ünnepélyes keretek között adta át tegnap a Magyar Vitorlás Szövetség a legjobb vitorlázóknak járó díjakat. A kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért versenyzők és az olimpiai és utánpótlás vitorlás osztályok ranglista győztesei mellett díjazták a 2017. évi Yardstick Trophy nagyhajós sorozat legjobbjait is.
Michio Suzuki 1909-ben alkotta meg első termékét, egy pedálhajtású szövőgépet, majd 1920-ban megalapította a Suzuki Loom Manufacturing nevű céget. Évek kitartó munkája, szorgalma és úttörő szemléletmódja vezette Suzukit a szövőszékek gyártásától egészen a járműiparig, beleértve a hajómotorok gyártását.