470 Masters világbajnokság – első két nap

Világverseny zajlik Tihanyban, méghozzá különleges: az induló párosok össz életkorának 60 fölött kell lennie.

1.nap

A 470 Masters világbajnokság mezőnye reggel egy 8 csomós nyugati szélben a tervezett 10 órakor kezdte meg a versenyt. A futamot a tavalyi 4. helyzett magyar páros (Sallai-Perjés) nyerte. Ezek után a rendezőség elrajtoltatott még egy futamot, azonban a szél leállt, így azt érvénytelenítették. Ezt rövid parton halasztás követte a déli órákban. Felerősödő északi szélben hajózott ki újra a mezőny, de a vízen halasztani kellett szél hiányában. Végül 4 óra előtt kicsivel stabilizálódott a szél, és 2 futamot is rendeztek. A második futamot is a Sallai-Perjés páros nyerte, a harmadikban pedig Gond-Bors páros győzedelmeskedett. Összetettben a Sallai-Perjés páros vezetett, utánuk egy ponttal következett a Gond-Bors páros, harmadik helyen pedig a tavalyi bajnok német páros (Thieme-Thieme) állt. A futamok után finom pörkölt és csapolt sör várta a versenyzőket. 

2.nap

A nyáron sokat látott reggeli keleti szélre ébredtek a 470 masters világbajnokság indulói. A versenyrendezőség úgy döntött, hogy a mezőnyt a 2-es pályára viszi Balatonföldvár elé, mert ott ez az irányú szél tovább és egyenletesebben szokott fújni. Ez jó döntésnek bizonyult, ugyanis 3 futamot megszakítás nélkül, és minimális pályarendezéssel sikerült megtartani. A keleti szél az első futamban még pumpálásra is alkalmas erejű volt, de a végére sem csökkent 7 csomó alá. Mindhárom futamot a német Thieme-Thieme páros nyerte, ezzel összetettben is átvették a vezetést. Tőlük 1 pont hátránnyal, második helyen zárta a napot a Sallai-Perjés páros. Harmadik helyre pedig a Litkey-Batiz egység küzdötte fel magát, kettő harmadik és egy második helyezéssel. A holnapi folytatást negyedik helyen a Gond-Bors páros várja. Ötödik helyen a great grand master korcsoportú francia Boime-Espinasse egység áll, hatodik pedig a Takács-Takács duó.

Eredmények.

fotók: Szepesi Marci

forrás: THE

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!