Tovább bővül a svájci SailGP-csapat

A svájci SailGP-team bemutatta versenycsapatának új tagjait, akik másfél hónap múlva be is mutatkoznak a harmadik évad első regattáján.

A svájci csapat a SailGP következő generációjához tartozik, ellenfeleik a világ legjobb vitorlázói közül kerülnek ki, küzdelmükhöz a föld legikonikusabb vízparti helyszínei adják a hátteret. Richard Mason (GBR), Eliot Merceron (SUI) és Julien Rolaz (SUI) grinder (csörlős) pozícióba került, míg Jeremy Bachelin (SUI) tartalékként támogatja a csapatot. A versenyen két grinder van a fedélzeten, az egyik előre-, a másik hátra néz. Feladatuk végrehajtásához komoly erőre és állóképességre van szükség, lévén a 10-20 perces futamok során végig a maximális pulzusszámuk közelében dolgoznak.

Mason jelentős versenyzői tapasztalatot hoz magával, mivel a sorozat első szezonja óta tagja a brit SailGP csapatának. Emellett tagja volt a brit egységnek is a 36. America’s Cup során, Aucklandben. Merceron és Rolaz számára a harmadik évadot nyitó bermudai verseny lesz az első megmérettetés a globális sorozatban. Merceronnak olimpiai háttere van, 2016-ban Rióban és 2020-ban Tokióban is indult Laser hajóosztályban, mindemellett mérnöki mesterdiplomával büszkélkedhet. Rolaz nyolcévesen kezdett el vitorlázni Optimistben, majd átkerült a 420-as osztályba, ahol nemzeti és nemzetközi regattákon versenyzett. Számtalanszor játszott a svájci U20-as és szenior rögbiválogatottban. Bachelin Sebastien Schneiter, a csapat kormányosa mellett versenyzett a Team Tilt tagjaként, illetve képviselte Svájcot a 2013-as és a 2017-es Ifjúsági America’s Cupon.

A csapat további tagjai: szárnytrimmer a kétszeres olimpiai érmes Stuart Bithell (GBR), a repülést Jason Saunders (NZL) tartja kontroll alatt, hatodikként pedig egy svájci hölgy is csatlakozik hozzájuk, hogy ki ő, az csak április közepén derül ki.

De hogyan is dolgoznak a grinderek? Nincsenek könnyű helyzetben meló közben, az egyszer biztos!

YouTube video

(fotók és forrás: sailgp.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!