Rabszolga-kereskedőnek álcázta magát a kalózvezér
Rhode Island-i gyümölcsöskertben talált fémpénzek oldhatják meg a XVII. század legkeresettebb bűnözője egyik életszakaszának rejtélyét.
Henry Every kapitány az után vált igazán hírhedté, hogy kifosztotta Mekkából hazafelé tartó indiai zarándokok hajóját. Az 1695. szeptember 7-én elkövetett bűntett a világ egyik legjövedelmezőbb, ugyanakkor legszörnyűbb gazságaként vonult be a történelembe. A fedélzeten ugyanis az utasokon túl hatszázezer dollárnyi ezüstöt és aranyat szállítottak, a kalózok pedig megkínozták a férfiakat és megerőszakolták a nőket, mielőtt a Bahama-szigetekre szöktek volna a kinccsel. Úti céljuk akkoriban valódi Paradicsom volt a martalócok számára, ám ott nem sokáig élvezhették a nyugalmat, mert VIII. Vilmos angol király – részben India és a Brit Kelet-indiai Társaság nyomásának hatására – jelentős vérdíjat tűzött ki a fejükre. Ebből nőtte ki magát a világ első nemzetközi embervadászata.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/04/kalózok_kincse_rabszolga_rabszolgakereskedelem_henry_every_01.jpg)
Nem sokkal ezelőttig a történészek csak annyit tudtak, hogy Every 1696-ban Írországba hajózott, ahol nyoma veszett. Ám a most megtalált pénzérmék (kapcsolódva pár korábbi lelethez) annak bizonyítékai lehetnek, hogy a kalózok először az amerikai kolóniák között utazgatva szöktek a törvény elől, a zsákmány darabjaiból fedezve megélhetésüket. Ezek közül való lehetett az az arab feliratú ezüstapró, ami 2014-ben került elő, és a vizsgálat megállapította, hogy Jemenben verték, 1693-ban. A következő néhány évben további 15 érmét találtak fémkeresővel felszerelt hobbirégészek a régióban, amiből Sarah Sportman connecticuti állam régész azt a következtetést vonta le, hogy Every néhány embere letelepedhetett New Englandben.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/04/kalózok_kincse_rabszolga_rabszolgakereskedelem_henry_every_02.jpg)
Mindeközben a vezér egészen elképesztő módon „bujkált” a hatóságok elől: rabszolga-kereskedőnek adta ki magát. A „szakma” feljövőben volt az 1690-es évek New Englandjében, Every pedig még azt is megtette álcája fenntartása érdekében, hogy a Bahama-szigetekre tartva megállt Réunionon (Franciaország távoli gyarmata), és beszerzett némi „árut”.
![](https://aquamagazin.hu/wp-content/uploads/2021/04/kalózok_kincse_rabszolga_rabszolgakereskedelem_henry_every_03.jpg)
Néhány ellenőrizhetetlen eredetű irat beszámol arról, hogy egy Sea Flower nevű hajó vitorlázott az USA keleti partja mentén akkoriban, és kikötött Newportban, 1696-ban, rakománya pedig majdnem ötven rabszolga volt. Tény ugyanakkor, hogy a város a tizennyolcadik századra a rabszolga-kereskedelem egyik központja lett.
Every élete dokumentumfilmben feldolgozva:
![YouTube video](https://i.ytimg.com/vi/QI9xWwiWVK0/hqdefault.jpg)
(forrás: pressherald.com, fotók: wallhere.com; history.com; wallhere.com; wikimedia.org)
- ha tetszett, ajánld másoknak is!