Európa legjobbjai 2021-ben – vitorlás hajók

A „legjobb” titulusért zajló megmérettetés eredményhirdetésére hagyományosan a Boot Düsseldorf nyitóestjén kerül sor, és ugyan a hajókiállítás elmaradt, a díjakat természetesen kiosztották, hiszen a bírálási folyamat lezajlott.

5 kategóriában 15 hajó mérkőzött meg egymással, a zsűriben 12 európai hajós magazin szerkesztői foglaltak helyet, a tesztekre Kiel-ben, Cannes-ban és La Rochelle-ben került sor 2020 ősze során. Most bemutatjuk a győzteseket.

Családi túrahajók: Bavaria C42

Két katamarán is befért a kategóriába, de a döntő végül az Elan GT6 és a Bavaria C42 között lett szoros. Ez az első Bavaria, amelyiken megjelent az oldalsó törésvonal, különleges erőssége pedig a test stabilitása, valamint az ahhoz társítható méretes vitorlafelület.

A többi induló: Beneteau Oceanis 40.1, Elan GT6, Bali Catspace, Excess 11

Nagy teljesítményű vitorlások: Dragonfly 40

A dán gyártó – részben a méret adta lehetőségeknek köszönhetően – el tudott távolodni a lecsupaszított sporthajó vonaltól, és tisztességes kényelmi berendezésekkel látta el a trimaránt. Nagy előnye még, hogy két oldalteste a fő elem mellé hajtható, így tárolása és szállítása is egyszerű.

A többi induló: Corsair, Grand Soleil 44 Performance

Luxus túrahajók: Contest 55 CS

Ebben a kategóriában minden évben erős mezőny gyűlik össze, innovációból sosincs hiány, az építési minőség mindenhol csúcskategóriás. A győztes a „láthatatlan komfort”-al került ellenfelei elé, a Contest 55 CS minden erőlködés nélkül kényezteti utasait. Aminek persze nyilván megvan az ára.

A többi induló: Hallberg-Rassy 40C, Moody 41DS

Nyílt tengeri túrahajók: Boreal 47.2

Alumínium test, bámulatosan könnyű kezelhetőség, vízballaszt, felhúzható svert, védett kokpit, biztonságos közlekedés a fedélzeten. A világon bárhol megállja a helyét. Érdekesség, hogy 2015-ben a Boreal 52 nyerte a kategóriát.

A többi induló: Garcia Explocat 52, Ovni 400, Pegasus 50, Viator Explorer 42 DS

Speciális hajók: Saffier SE 27 Leisure

Komoly párharc volt a Tofinou-val, de győzött az azonos teljesítmény melletti könnyebb kezelhetőség (akár egy ember számára is), valamint az 50 ezer eurós árelőny. Sportos alak, csekély tömeg és 18 hónapos szállítási határidő – utóbbi jól mutatja a hajó iránti érdeklődést.

A többi induló: Mojito 650, Tofinou 9.7

A témával és a hajókkal bővebben foglalkozunk az Aqua Magazin hamarosan megjelenő, 150. számában.

fotók: bavariayachts.com; dragonfly.dk; contestyachts.com; boreal-yachts.com; saffieryachts.com

forrás: yachtingworld.com

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!