Különleges darab: Bali Catspace Sail

Hogy miért különleges? Például mert jelenleg ez az egyetlen 40 lábas katamarán a piacon, amire flybridge került. És mert a kormányállás kanapéján négy ember foglalhat helyet – egymás mellett.

A Bali katamaránok hazai forgalmazója a Pannon Yacht Kft.

A Catspace katamaránok új modelljén jóformán az elmúlt évek összes, többtestű hajókat érintő innovációja megtalálható. Túl azon, hogy kényelmes, az integrált fedélzet a vitorlázást is megkönnyíti, rajta akár tíz ember mozoghat a tágas padokat kínáló fürdőplatformtól az elülső kokpitig kényelmesen, a legnagyobb biztonságban.

A flybridge hatalmas pihenőhelyet biztosít a kormányállás mögött, utóbbi kialakításának tervezésekor fontos szempont volt, hogy akár egy ember is el tudja vezetni a hajót, ezért minden szükséges felszerelést, kötélzetet oda vezettek.

A Bali 2016 óta gyártja a külső és belső tér összekapcsolását új módon megközelítő katamaránjait, a sikeres formula eddig négy modellen jelent meg, hamarosan még kettőn fog. Kezdettől nagy népszerűségnek örvend ugyanis az, hogy a szalonnal együtt a kokpit jelentős része zárttá tehető, így bármilyen időjárási körülmények között élvezhető a hajózás.

Nagyban növelik a belső tér méretét a szögletes formák, ezzel együtt a két orr keskeny maradt, ahogy az élettér belmagassága is. Nincs változtatás az elülső kialakításban, a más márkáknál sokat látott hálós megoldás helyett itt fix az orrfedélzet, nagy méretű szalon és napozóterasz található. A gyártó állítja, hogy ezzel fokozódik a test merevsége, ami precízebb kivitelezést, finomabb illesztéseket tesz lehetővé, illetve minimálisra csökkenti a nyikorgó zajokat. Ezzel együtt mindegy, hogy három- vagy négykabinos a kivitel, a lakrészek tágasak és mindnek saját fürdője van.

A Bali Catspace Sail alapparaméterei
Teljes hossz: 12,33 m
Vízvonalhosz: 11,71 m
Szélesség: 6,59 m
Merülés: 1,1 m
Víztartály: 700 l
Hűtőkapacitás: 265 l
Vízkiszorítás: 9200kg
Alapvitorlázat: 101 négyzetméter
A Bali katamaránok hazai forgalmazója a Pannon Yacht Kft.

(fotók: bali-catamarans.com)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!