Magyar ezüstérem az Európa-kupán

Nagyszerűen zárta az idei vitorlásidényt a 29-es hajóosztályban a Jeney Máté, De Jonghe Arthur kettős. A Garda-tónál megrendezett Európa-kupa sorozat utolsó, döntő állomásán megszerzett hetedik helyével összetettben a dobogó második fokára léphetett fel.

Ez az eredmény különösen annak fényében értékes, hogy a hajóosztály mindössze hároméves múltra tekint vissza hazánkban. A magyar bajnok Jeney Máté, De Jonghe Arthur kettős ugyan éppen kicsúszott az első hatból, a 29-es hajóosztály Európa-kupa sorozatának utolsó, döntő állomásán Olaszországban, így is remekül teljesített. Sőt, örömteli meglepetéstokozott. A fiatal magyarok végül az összesített második helyen végeztek, amire szinte senki sem számított.

A sikerhez ezúttal némi szerencsére is szükség volt, ugyanis a nagy ellenfelek közül két egység is új összeállításban szállt vízre a mindent eldöntő, Garda-tavi kilencedik viadalon, így eredményüket nem lehetett a korábbihoz adni. Jeney Máté és De Jonghe Arthur viszont együtt kezdte, s együtt is fejezte be a sorozatot, így az összesítésben egy ötödik, egy hatodik, két hetedik és egy nyolcadik helyezés maradt bent legjobb öt eredményként, amely végül az ezüstéremre volt elegendő.

A küldöttség vezetője, Goszleth Marcell az elutazást megelőzően úgy beszélt a Garda-tavi helyszínről mint számukra ismerős vizekről, hiszen a legjobb magyarok gyakran versenyeznek és edzőtáboroznak a Fraglia Vela Riva elnevezésű vitorlásklubban. A széljárást is kiszámíthatónak tartotta, de csak mostanáig. Az Európa-kupa-viadal alatti időjárási front ugyanis teljesen rácáfolt korábbi megállapítására. A várva várt termikus szelek helyett egészen más típusú, frontos légmozgások érkeztek a tóra, amely igen nehézzé tett néhány futamot. A bevett dolgok egyszeriben nem működtek.

− A fiúk szerencsére jól reagáltak a váratlan helyzetre, ami versenyzők esetében mindig fontos tulajdonság – folytatta értékelését Goszleth Marcell, aki nemcsak a második helyen végzett párosról, de a többiekről is elismerően beszélt. – Azt vártam, hogy három hajónk bejusson az arany csoportba, ami sikerült is. A Lászlófy Levente, Pavlik András kettős volt a második legsikeresebb, az ötvenegyedik helyével. Szereplésük azért volt különösen biztató, mert először ültek össze egy hajóba, látszódott még rajtuk az összeszokottság hiánya. A szintén a mezőny első felében végző Ralovich Dávid, Bador Bence egység éppen ellenkező koreográfia szerint futott, nekik a selejtezőkben ment jobban, a döntőkben kevésbé, de ők is teljesítették a kitűzött célt.

A szakember külön kiemelte a Kis-Szölgyémi Luca, Ugron Hanna egységet, amely a fiúkkal közös vegyes mezőnyben volt kénytelen versenyezni, így helyezésüket valójában a többi leányhoz kellene mérni. Ők ráadásul még ebben az utánpótláskorú mezőnyben is a legfiatalabbak közé tartoznak – írta az nso.hu.

(Képeink korábbi versenyeken készültek.)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!