Bronzérmet szereztek a Gyapjas testvérek

Az olimpiai osztályok európai szezonnyitójának számító Trofeo Princessa Sofia előversenyén, az MSC Regatta 2018-on harmadik helyet szerzett a Gyapjas Balázs, Gyapjas Zsombor 470-es egység.

A háromnapos, kilenc futamra tervezett versenyen szélsőséges időjárási és hullámzási viszonyok között végül három futamot tudtak elindítani, közülük kettőt sikerült is befejezni. A sportolók beszámolója szerint a verseny első napján nem volt futamuk a szél hiánya miatt, de amint lelőtték a napot megjött a szél és 16-17 csomóig is felerősödött.

A második nap már több szerencséje volt a rendezőknek a széllel, az első futamot végig pumpálós, 12-15 csomós szélben hajtották végig, ahol a magyar hajó a negyedik helyen futott célba. A következő futamban az első cirkáló bója után folyamatosan vezető pozícióban vitorláztak Gyapjasék, ám a lassan, de stabilan csökkenő szélben az utolsó félszél bója előtt érvénytelenítették a futamot.

A harmadik napon visszajött a versenyt megelőző napok edzésein már megtapasztalt erős déli szél a nagy hullámokkal, így csak a 470-es és a Laser mezőny számára tervezett futamo(ka)t tartotta meg a rendezőség. Az egy megrendezett futamon az 5. helyen futott a magyar egység, de a futam után a rendezőség úgy döntött, hogy a kikötőbe irányítja a mezőnyt a túl nagy hullámok miatt. Így Gyapjasék összetettben egy orosz és egy német hajó mögött a 3. helyet szerezték meg a 27 induló között.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!