Véget ért a kielzugvogel flotta bajnoksága

Hat futamot vitorlázott a magyar kielzugvogel flotta a hajóosztály idei bajnokságán, amelyre az idén tíz egység nevezett be.

A Magyar Kielzugvogel Flotta Egyesület idei bajnoksága nem indult igazán szerencsésen. A két héttel ez előtti időpontban két nap szélcsend fogadta a versenyre nevezett tíz hajó legénységét, a Yacht Klub Agárdban. Az első versenynapon délelőtt egy futamot sikerült lebonyolítani, majd a versenyrendező Héjj Ádám a parti halasztás mellett döntött. Egészen szombat délelőttig kellett várnia a mezőnynek, amikor a Pákozdi csata emlékverseny mezőnyével együtt még egy futamot teljesítettek, majd felfüggesztették, és október 14-re halasztották a folytatást és befejezést.

Az időjárási szempontból gyenge kezdés után az elmúlt hétvégén remek időben, napsütésben és sportos, élénk szélben négy futamot sikerült lebonyolítani. Az erősödő északnyugati szélben alig háromnegyed órás, up and down futamokat teljesített a flotta. Ismét csak kiderült, hogy ezt a kétszemélyes, tőkesúlyos sporthajót erre a tóra találták ki. Túl van vitorlázva, de jól bírja az erős szelet, egyszerűen, könnyen vitorlázható, és garantált a jollés, víz közeli élmény.

Végeredmény: 1. Sirius – Sipos Péter, Szaniszló Péter/Beliczay Márton/Barsi Norbert, 2. Calypso – Hlavay Richárd, Nyéki András, 3. Boszi – Visy Gergely, Knoll Csaba

(képeink illusztrációk)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!