Ez a jövő? Élet a víz alatt – második rész

Az új élőhelyek előnye számtalan, ugyanakkor építésük nem egyszerű, ráadásul komoly finanszírozást igényel.

Az első részben: Fajok milliói, Cousteau a víz alatt.

Jelenleg a felfedezések aránya valahol évi 1000 és 2500 faj között van, ez az arány az elmúlt 150 évben nem változott. Ezt a tempót azonban fel kell gyorsítanunk, mert az óceánra egyre jelentősebb hatást gyakorol az emberi tevékenység. Az új élőhelyek előnye számtalan, ugyanakkor építésük nem egyszerű, ráadásul komoly finanszírozást igényel. A víz alá menni ugyanis nagyon drága, jóformán olcsóbb volt eljutni a Holdra.

A Proteus körülbelül 20 méteres mélységben helyezkedik majd el – 70 méteren egy plusz modullal -, a DEEP állítja: a Sentinelt úgy tervezték, hogy az óceán kontinentális talapzatán 200 méter mélységig bárhol elhelyezhető legyen. Mindkét élőhely a napfényes zónának nevezett területen lesz, ahol a tengeri fajok 90 százaléka megtalálható; ez a terület már mély a legtöbb búvár számára, viszont túl sekély ahhoz, hogy mélytengeri robotokkal költséghatékonyan lehessen felfedezni őket, így kevéssé kutatott.

A Sentinelhez hasonlóan Cousteau állomása is moduláris lesz, és akár 18 ember befogadására is alkalmas. A helyszíni megfigyelőállomás és kutatólaboratórium mellett lakóhelyiségek és egy orvosi részleg kapnak benne helyet, és az egészet „köldökzsinór” köti majd össze a szárazföldi irányító központtal. Lesznek ablakai és ajtaja a víz felé. Curaçaót azért választották helyszínnek, mert a Karib-tenger kevés aktívan növekvő korallzátonyai egyikének közelében van, és remélik, hogy a helyszín betekintést nyújt majd a korallzátonyok megőrzésének és védelmének módszereibe.

Mindkét vállalat úgy tervezi, hogy az élőhelyeket tudományos intézményeknek és tehetős magánszemélyeknek is bérbe fogják adni. A mélytengeri bányavállalatok csak a szélsőségesebb mélységekben érdekeltek, ahol csak robotok tudnak járni, így nem valószínű, hogy használni akarják őket. A nyomás alatt álló tengeralattjárókkal ellentétben a Proteus és a Sentinel a külső nyomással megegyező nyomású lesz; Cousteau hasonlata szerint „egy víz alá merülő pohár, amelybe levegő szorult”.

A „lakóknak” nem kell minden alkalommal dekompressziós kamrában tölteniük az időt, amikor merülni indulnak, testük a telítettség állapotában lesz – alkalmazkodik a nyomáshoz. Ám amikor a felszínre akarnak jönni, dekompresszióra lesz szükségük, mielőtt visszatérnének a tengerszintre. A 20 méternél mélyebb élőhelyeken már hélium és oxigén keverékére van szükség, a búvároknak speciális kiképzésre lesz szükségük az ilyen körülményekhez, valamint búvárfelszerelésre és fűtőrendszerre a hideg elleni küzdelemhez.

A pozitív várakozások ellenére tény, hogy még nem tudni, ezek a mesterséges élőhelyek hasznára válnak-e a tudománynak. Ezeknek a szerkezeteknek jelentős kihívásokkal kell majd megbirkózniuk, kezdve a robusztus létfenntartó rendszerek biztosításától a szélsőséges környezetbe épített szerkezeteken át a korróziónak és nyomásnak való ellenállásig. És mindez még az óceán fenekén töltött idő élettani hatásainak figyelembevétele előtt.

Dr. Joseph Dituri első kézből tudta ezt megtapasztalni. A Dél-Floridai Egyetem alelnöke és az amerikai haditengerészet egykori búvára tavaly 100 napot töltött a víz alatt egy Key Largo-i létesítményben egy kutatási projekt részeként, amely a hiperbár nyomás szervezetre gyakorolt hatását vizsgálta; az adatok ironikus módon ugyanolyan fontosak lesznek az orvostudomány és az űrkutatók számára is.

Dituri azt akarta kideríteni, segíthet-e a megnövekedett nyomás abban, hogy az emberek tovább éljenek, és megelőzze az öregedéssel kapcsolatos betegségeket. A szigorú orvosi vizsgálatoknak minden nap alávetve magát, ő és csapata felfedezte, hogy a telomerek – a kromoszómákon lévő, az élet meghosszabbításához kapcsolódó struktúrák – hosszabbak lettek. „44 éves külső életkorral mentem be, és 34 évesen jöttem ki” – mondja. Azt is megállapította, hogy a nyomás hatására háromnegyed centit zsugorodott, és drasztikus javulást észlelt az alvásában, a koleszterinem- és a gyulladásos folyamataim szintjében.

Az egyik legfontosabb megállapítása az volt, hogy a szervezetnek fiziológiai időhatárai vannak a telítettség alatt. „A víz alatti élet emberi tűrőképességét 100 napnál közelítjük meg” – mondja. „A gáz, amit belélegeztem, levegő volt, de mivel annyiszor kell összenyomni, hogy elérjük azt a mélységet, ahol vagyunk, az oxigén parciális nyomása magasabb. Ez a megnövekedett oxigénparciális nyomás a tüdő oxigénmérgezéséhez vezet.”

A kihívások ellenére mindkét projekt ütemesen halad előre. A Sentinel prototípusának tervei már készülnek, a Proteus megkezdte az „alapozást”: felmérte a helyszínt és szonárérzékelőket telepített a területre. „A víz alatti időjárás ugyanúgy létezik, mint a felszíni, csak épp ritkán rögzítjük” – magyarázza Brian Helmuth, a Proteus tudományos vezetője. „Ezért most kiépítjük a környezeti feltételek és a biológiai reakciók rögzítésének lehetőségét, hogy felkészülhessünk a kutatásokra, amelyeket akkor végzünk majd, amikor a Proteus már működik.”

fotók és forrás: boatinternational.com