William Ryan – az ausztrálok 470-es sikerembere
Olimpiai bajnok, ötszörös világbajnok – versenytársai szerint a világ legeredményesebb 470-es legénysége az ausztrál vitorlázó, Will Ryan.
Aqua: A karrieredet nyomon követjük a SailGP eseményekben gazdag fordulóin keresztül, ám akik csak most ismerkednek meg veled, mondj pár gondolatot magadról.
William Ryan: Harmincnégy esztendős vagyok, közel két méter magas, és kétlaki életet élek a svájci Fribourg és az ausztrál Lake Macquarie között. Eredetileg kereskedelmet tanultam, abból szereztem mesterdiplomát, de napjainkra főállású vitorlázónak mondhatom magam. Feleségem Nathalie Brugger svájci olimpikon vitorlázó.
Aqua: Sokan azt gondolják, hogy minden ausztrál vitorlázásra termett – te miként ismerkedtél meg a sportággal?
W. R.: Jogos a feltételezés, én is elég korán kezdtem, hiszen háromnapos voltam, amikor a nagyapám először vitt ki a jachtjára Sydney kikötőjébe. Emlékszem, gyerekkoromban mókás tevékenységként éltem meg a nagyszülőkkel való hajózást, amely jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a lételemem legyen a vitorlázás. Talán 12 éves lehettem, amikor igazából elkezdtem érdeklődni a vitorlásversenyek iránt.
Az első vitorlásom egy „repülő hangya” volt – ez egy ausztrál szkiff gyerekeknek. Az első országos bajnoki címemet is ebben az osztályban sikerült megszereznem. Fiatalkoromban többek között Sabot, Laser Radial, 29er és 420-as hajókon is vitorláztam, kormányosként és legénységként egyaránt.
Aztán áttértem a 18 lábas szkiffre, illetve részt vettem több nemzetközi regattán és World Match Racing sorozaton. 2010-től a fókuszt az olimpiai 470-es osztályra helyeztem, napjainkban pedig SailGP – TP52 – RC44 – TF35 – Etchells és J70 hajókkal vitorlázom.
Aqua: Beszéljünk a 470-es évekről. Hogy ismerkedtél meg a társaddal, Mathew Belcher kormányossal, és minek volt köszönhető ez a fantasztikus sikersorozat?
W. R.: A 2012-es londoni olimpiára való felkészülés során találkoztunk, ami már 2010-ben, a marseille-i 470-es tavaszi kupán elkezdődött. Itt mentem először vele, és egyből a dobogó tetejére állhattunk. Már az elején kiderült, hogy a személyiségünk és a munkamorálunk jól illeszkedik egymáshoz, illetve különböző készségeink voltak, amelyek remekül kiegészítették egymást. És ne feledjük, volt egy nagyszerű edzőnk, Victor Kovalenko. Ezt követően öt világbajnoki aranyat és egy bronzot gyűjtöttünk be, remek időszak volt. A legemlékezetesebb ezek közül a tokiói olimpia döntője és persze az ott kapott aranyérem. Ám ha a szívemre teszem a kezem, akkor úgy gondolom, hogy az első közösen megszerzett világbajnoki cím is nagyon emlékezetes marad számomra.
Aqua: Mi jut eszedbe arról, ha azt mondom, olimpia?
W. R.: A hazám, az ország képviselete, ami nagyon fontos számomra. Pár csodálatos nap, ahol a sok kemény munka és az ezzel járó felkészülés után az ember megmutathatja, mit is tud, és bezsebelheti az érte járó elismeréseket, dicsőséget. Szóval nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy két ötkarikás játékot is éremmel zárhattam.
A 2016-os riói volt az első olimpiám, amelye második lettem, de nem igazán tudtam, hogy mire is számítsak. Tokióban már több tapasztalat és komolyabb felkészülés volt a hátunk mögött. Győzelemre éhesen érkeztünk, hiszen 2019-ben már három egymást követő regattát nyertünk meg az olimpia vizein, és nagyon erősnek éreztük magunkat. De a Covid komoly kihívás elé állított minket és a versenytársainkat is. A karanténtörvények miatt Ausztráliában ragadtunk, így kreatívnak kellett lennünk, hogy hogyan gyakoroljuk, hogyan versenyezzünk más hajókkal otthon.
Aqua: Napjaink slágerhajói repülnek, mint a SailGP katamaránok is. Téged mikor fogott meg a szárnyalás?
W. R.: Az én életembe először a foilérzés érkezett meg, majd csatlakozott hozzá a többtestű vitorlázás. Konkrétan egy szárnyas A-katamarán volt az első lépés a repülés felé, míg katamaránban az M32 World Match Racing volt a bevezető program, egy USA flottaverseny kapcsán.
A víz feletti repülés nagyon klassz érzés, igen eltérő sebességérzettel, ami időnként roppant sima és csendes is lehet. Jómagam 2013 óta élek Svájcban párommal, Nathalie-val, a SailGP szabályai pedig igen szigorúak az állampolgárság tekintetében. Ezáltal csak Svájc vagy Ausztrália színeiben léphetek itt pályára. 2018-ban csatlakoztam az ausztrál egységhez, de az olimpiai elkötelezettségem miatt ezt el kellett engednem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy kaptam még egy lehetőséget, és 2023 óta a svájci csapat wing trimmere (szárnyvitorla-állítója) lehetek.
Aqua: Mik a terveid a közeli és a távoli jövőben?
W. R.: Egy napon szeretnék egy America’s Cup-csapat tagja lenni. Addig is, amíg ez eljön, az idén a TP52-es és az RC44-es világbajnokságra fókuszálok. Örömmel vennék részt még olimpiai játékokon is, de a 470-es osztály vegyes páros lett, az ötkarikás játékokon csak fiú-lány páros indulhat. Szomorú, hogy elveszítjük a lehetőséget arra, hogy csapatként megvédjük az aranyérmünket, de a sportágnak tovább kell fejlődnie, és remélem, hogy a jövőben még jobb dolgokat látunk helyette.
(Cikkünk eredetileg és teljes terjedelmében az Aqua Magazin 161. számában jelent meg. Fizessen elő rá, hogy ne maradjon le exkluzív tartalmainkról! Lapunk következő száma júliusban, a Kékszalagra jelenik meg.)
