Érdi Mária boldog és már Tokióra készül
A magyar vitorlázó boldog a Miamiban rendezett világkupán elért futamgyőzelme miatt, és elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet edzőjének, akivel folyamatosan fejlődik.
A magyar vitorlázó boldog a Miamiban rendezett világkupán elért futamgyőzelme miatt, és elmondta, hogy nagyon sokat köszönhet edzőjének, akivel folyamatosan fejlődik.
A spartacusosok az idei szezont Miamiban kezdték, amelyben volt két nagy verseny és sok hasznos edzés.
Érdi Mári mellett a másik három magyar egység is jól szerepelt az egyhetes versenyen. A Laser Standard osztályban versenyző Vadnai Benjamin szombaton az egyik futamban második lett, ami kiemelkedőnek számít. Összetettben végül 22. helyen végzett, ezzel felülmúlt a tavalyi versenyen futott szintén kitűnő eredményét.
A kiváló magyar vitorlázó a felnőttek között megnyerte az éremfutamot a Laser Radial hajóosztályban, ezzel összetettben a negyedik helyen végzett a Miamiban rendezett vitorlázó világkupán, az év első rangos versenyén.
A Miamiban rendezett világkupaverseny nem is kezdődhetett volna jobban Érdi Márinak, aki Laser Radialban az első futamot megnyerte.