Partra vetett ifjúsági vitorlázók

Görög, indiai, román, portugál, spanyol, svájci, ausztrál, olasz tanítványok és három magyar edző. Avagy miként kerül egy magyar irányítású edzőközpont a Gran Canariára? És hogyan készül a vitorlázó karantén idején?

Tóth Mátyás, a Sailing Academy Gran Canaria erőnléti edzője most nem személyesen, hanem különféle internetes csatornákon tartja a kapcsolatot tanítványaival. Elküldi nekik az edzésmunkát, ellenőrzi annak végrehajtását, új feladatokon töri a fejét. Mindezt egy nemzetközi csapatban, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Ő mesélt az Aqua Magazinnak a „szürke hétköznapokról”.

Kellemes klímában
Eredetileg olyan téli bázist szerettünk volna létrehozni, ahol hatékonyan tudunk dolgozni. Erre Európán belül Las Palmas tűnt megfelelőnek, így 2015-ben megalapítottuk a Sailing Academy Gran Canariát. Hárman kezdtünk dolgozni benne, Eszes Tamással, akinek a szakmai tudására épül fel a rendszer, illetve jelenleg is vezeti a vitorlásedzéseket, valamint testvéremmel, Tóth Bogival, aki a csapat médiamegjelenéseit és teljes háttérmunkáját végzi, valamint Tamással együtt irányítja a mögöttünk álló céget. Edzői csapatunkhoz tavaly csatlakozott Arató Richárd. Elsősorban Laser Radial- (az idei évtől ILCA hajóosztály) versenyzőkkel foglalkozunk, fő profilunk az olimpiai felkészítés mellett az élsportolói életmód tanítása, kialakítása a fiatalabbaknál. Azóta bebizonyosodott, hogy a helyszín tökéletes választás volt, időveszteség nélkül, egész nap zajlik a foglalkozás a vitorlázókkal. Mivel alapvetően ez egy Nautic Club, a klub adottságai nagyon jók, egy helyen található minden, amire szükségünk van: kikötő, konditermek, oktatótermek, uszoda, sportpályák, öltözők, étterem.

A napok nagyjából egyformán, de nem unalmasan zajlanak: a fiatalok velem kezdenek, 9-kor. A reggeli edzés mindig egy közös, játékos csapattréning, ahol koordináció-, egyensúly- és kognitív fejlesztőgyakorlatokat végzünk. Ezek azért is fontos foglalkozások, mert a kemény terhelés melletti jó hangulat segít fenntartani a motivációjukat.

Utána gyors átöltözést követően kimennek vitorlázni Tomival és Ricsivel. Egy vízi edzés az időjárás függvényében általában 3-4 hatékonyan kihasznált óra.

Gran Canaria különösen jó és változatos vitorlázókörülményekkel büszkélkedik, kevés olyan nap van, amikor nem lehet érdemi munkát végezni. Vitorlázás után közös videóelemzés következik, majd egy második kondiedzés. Ez erősítő vagy állóképességi, attól függően, hogy kinek mi a célja, mit szeretne elérni a tréningekkel. A délutáni foglalkozások mindig személyre szabottak, egyéni munka zajlik.
Októbertől márciusig zajlik a felkészülés ezen része, utána utazunk a versenyekre. Összesen 30 nemzet fiataljai fordultak meg a bázison a legutóbbi télen.

Az alapcsapat is vegyes képet mutat: a Sailing Academy által támogatott versenyzőnk a görög Vasileia Karachaliou (ő jelenleg második a világranglistán) és a svájci Maud Jayet a 2018-as csapatunk tagjaként egyszerre, az elsők között kvalifikáltak és szereztek indulási jogot a tokiói olimpiára Aarhusban.

Mellettük több nemzeti szövetséggel – India, Thaiföld, Egyiptom, Románia, Spanyolország – dolgozunk együtt, az egyiptomi és a thaiföldi versenyző már kvalifikált, a többiek továbbra is velünk folytatják a felkészülést az utolsó – sajnos elhalasztott európai – kvalifikációs versenyre.

Füstbe ment tervek
Sajnos a koronavírus miatt kialakult helyzet tönkretette a versenyszezont. Nincs veszve azonban minden, mert bár ez kihat mindenki életére, a sportágak 40 százalékánál még nem teljes a kvalifikáció, a felkészülés senkinél nem állt le, legfeljebb térben áthelyeződött. Mi online edzésekkel folytatjuk az erőnléti munkát és egy új, Sailor Diary névre keresztelt szoftvert fejlesztünk, ami reményeink szerint jelentősen megkönnyíti a szervezési, edzési és versenytervezési folyamatokat, illetve a versenyzők nyomon követését és a kommunikációt. A szoftvernek lesz fitnesz- és sportági, vitorlázós része is. Jelenleg a tesztelés zajlik, néhány héten belül már ezen a felületen szeretnénk folytatni a munkát, és a későbbiekben más csapatok számára is elérhetővé akarjuk tenni.

Két hete keresett meg minket a svájci ifiválogatott, ők is nehéz helyzetben vannak, minden versenyzőnek otthon kell maradnia. Ez egy elég nagy kihívás, 4 hajóosztályból (Laser 4.7, Laser Radial, 29er, Nacra 15) harmincnégy fiatal versenyző vesz részt a projektben. Velük is elkezdtük a munkát, online tréning keretében.
Nehéz napokat élünk át, mégis próbálunk pozitívak maradni és hasznosan tölteni az időnket.

Jövőkép
Meglévő élsportolóink mellett elkezdtünk felállítani egy a 2024-es olimpiára felkészülő ILCA Radial és Standard csapatot fiatal versenyzőkből, olyan tehetségekkel, mint a 2019-es ifjúsági Európa-bajnoki harmadik helyezett (Svájc), a 2019-es ifjúsági világbajnoki második helyezett (Ausztrália), ifjúsági Európa- és világbajnok (Olaszország).


Tóth Mátyás 1996-ban kezdett vitorlázni Balatonfüreden, hogy húsz év aktív versenyzés után ma már kizárólag az edzősködésre koncentráljon. Persze ez sem ment egyik pillanatról a másikra: 2003-ban a BYC kezdő gyerektáboraiban oktatott, a munkát aztán a SailCoach Hungary égisze alatt folytatta, 2010–2012 között. Ebbe a három évbe belefért három hónap a cég francia és olasz partnerbázisán, miközben a versenyzői csapat háttérmunkáit (utazások, szállások, weboldal, fotózás) szervezte. 2013-ban szintet lépett, akkor már a SailCoach erőnléti edzőjeként dolgozott, számos, nemzetközi szinten versenyző vitorlázó felkészülésében vett részt, többek közt Érdi Máriával foglalkozott 2016 januárjáig. Abban az évben diplomázott a Testnevelési Egyetemen, testnevelő-vitorlás szakedző szakon. 2015-től a Sailing Academy Gran Canaria erőnléti edzője. A vitorlázók mellett 2017 óta foglalkozik fiatal teniszezőkkel Budapesten. Közülük Bak-Szabó Norinával a legrégebb ideje, ő kétszeres U12-es páros magyar bajnok és válogatott kerettag.

Tavaly nyáron a síelők is bekerültek a portfólióba, Hozmann Rudolf és Hozmann Szonja versenyszezon előtti erőnléti és rehabilitációs edzéseit vezette, munkájukat azóta is segíti.

Néhány alapnak tekinthető gyakorlat Matyitól mindazoknak, akik az otthon szeretnék fejleszteni magukat:

(fotók: Tóth Bogi / Sailing Academy Gran Canaria)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!