Őrzik esélyeiket a magyar vitorlázók

2019. augusztus 30.

Majdnem mindegyik magyar egység javított pozícióján a világkupa harmadik versenynapján. A finn és a laser osztályok három, a férfi 470-esek két futamot teljesítettek a 18-22 csomós szélben.

Tovább olvasom

Ha Balaton, akkor strandolás

2019. augusztus 29.

A hazai internetezők körében készült felmérés szerint az emberek háromnegyedének a strand első, ami a Balatonról eszébe jut. A 25–29 éveseknél a legnagyobb ez az arány, 88 százalék. A finom borok 20, fesztiválok 16, a biciklizés 13, a kertmozi 11 százaléknak ugrik be a tó nevét hallva.

Tovább olvasom

Vízre szálltak legjobbjaink a világkupán

2019. augusztus 29.

Gyapjasék az első tízben kezdték a 2020-as világkupa-sorozatot, és a többi magyar egység is a mezőny első felében áll az első nap után.

Tovább olvasom

Egy igazi lánycsapat kalandjai

2019. augusztus 28.

Elég kevés női kormányos indul a Kékszalagon, a tisztán női csapat pedig ennél is ritkább. Ezért is örültünk meg nagyon, amikor megkaptuk a Szent Ágota névre keresztelt Nau 311-es fedélzetéről írt beszámolót a tókerülőről, a kormányos, Bimbó Beáta tollából. Bea komoly sikerekre vezette csapatát a regattán, ennek köszönhetően nyerte el a legeredményesebb női kormányosnak járó

Tovább olvasom

Fontos változások lesznek a Szüreti Regattán

2019. augusztus 28.

Az idei Szüreti Regatta útvonala és időtartama is megváltozik a korábbi évekhez képest. A pályát csak a keleti medencében tűzik ki a rendezők és ezúttal egyfutamos lesz a verseny.

Tovább olvasom
1 906 907 908 1 447