Jubilál a Bahart, megvan az egymilliomodik utas
2019. augusztus 22.Augusztus 21-én érte el a Bahart a bűvös egymilliós utasszámot a balatoni kompokon, a szerencsés nyertest pedig a Balaton közepén köszöntöttek.
Tovább olvasomNagyszerű versenyt hozott a Lelle Kupa
2019. augusztus 22.Negyedik alkalommal került sor egy kis barátságos erőpróbára a Balaton középső medencéjének hajósai között a BL YachtClub kikötőjében. A Karsailing VSE szervezésében három osztályban (yardstick I., II. és III.) összesen 28 hajó nevezett a túraversenyre.
Tovább olvasomBerecz Zsombor győzött az előolimpián
2019. augusztus 21.Berecz Zsombor már az éremfutam előtt behozhatatlan előnnyel áll a mezőny élén. Érdi Mári a harmadik helyen várja a medal race-t.
Tovább olvasomBaleset-megelőző akció a Balatonnál
2019. augusztus 21.Hatvan darab, a helyi mederviszonyokat is bemutató tájékoztató táblát helyeztek el öt balatoni település strandjának bejáróinál a Mentőöv Program keretében.
Tovább olvasomBerecz Zsombor közel a győzelemhez
2019. augusztus 21.Kitűnő futamokat mentek a magyar vitorlázók Enosimában, Berecz Zsombor továbbra is vezet, Érdi Mári a 3. helyen áll, Vadnai Benjamin pedig hat pozíciót lépett előre.
Tovább olvasom