Nyaraló hajózás nyaralóhajóval

A Mahart nyaralóhajó-programja az idén nyáron lett elérhető a nagyközönség számára. Az első pillanattól lelkesedéssel fogadtuk az elképzelést és többször beszámoltunk arról, hogy hol tart a projekt. Önmagában már az is szép teljesítmény – és egyértelműen mutatja a szervezők elkötelezettségét –, hogy tető alá tudták hozni a beszerzéstől a helyi megállapodásokon keresztül a jogszabály-módosításokig az egész projektet. Írtunk a hajóflottáról, a jogi háttérről és a távlati tervekről is.

De van a papírforma, a PR/marketing és persze a valóság. Ezért a Mahart meghívott minket, hogy a saját szemünkkel is lássuk, mit sikerült tető alá hozni. Az időpont egyeztetése nem volt egyszerű – és egyáltalán nem a Mahart miatt –, de végül sikerült egy elég izgalmas hetet választani július végén. (Külön köszönet a rugalmasságért.) Változékony időjárás, de alapvetően nyár, kánikula és strandidő. A Tisza-tavat és a Tiszának azt a szakaszát gyakrabban járom, ezért inkább a tokaji bázist választottam. A tesztcsapatot pedig gondosan, reprezentatív jelleggel válogattam össze. Volt több korosztály 10–50 év között, gyakorlott hajóstól és legénységtől olyanig, aki most ült életében először hajón.

A szolgáltatás kereteit a nemzetközi sztenderdekre húzták fel, így alapvetően szombattól szombatig tart a hét, az első nap délután 4-5 körül lehet átvenni a hajót és az utolsón reggel 9-ig kell elhagyni. Ennek megfelelően érkeztünk Tokajra. A bázis műszakilag készen van, parkoló, irodák, műszaki helyiségek, vizesblokk. A parkosítás még hátravan, de ha az is elkészül, csinos kis központ lesz ez a Bodrog torkolatában. A Mahart bázisa mellett egy szintén új vízitúraközpont épült, profi, jó minőségű hajókkal és felszerelésekkel. Nekik külön köszönet, hogy kisegítettek egy lapáttal, amikor kiderült, hogy a 2 túrakajakomhoz csak 1 lapátot sikerült elvinni. Kellene még helyben egy jó büfé finom kávéval, gyorskajával és fagyival a teljes boldogsághoz, de valószínűleg az is lesz hamarosan, amint egy helyi vállalkozó ráérez.

Ahogy leparkolunk, máris elénk jön valaki, és felajánlja, hogy amíg adminisztrálunk, segítenek bepakolni a hajóba. Nem fogadjuk el, mert ezt mi magunk szeretjük csinálni, de jól jelzi előre, hogy mi az a szolgáltatási színvonal, amit a Mahart elképzelt a projekt mögé.

Rajtunk kívül két hajó indul, így a három legénység kényelmesen elfér az eligazításra szolgáló helyiségben, azonban ha a teljes flotta kifut egyszerre, akkor vélhetően csak a kapitányoknak jut hely. A felkészítés elég jól összeszedett, csak a legfontosabb információk hangzanak el, de azokra érdemes odafigyelni. A helyi sajátosságok, a veszélyes vagy érdekes helyek ismerete a tengeren is fontos, de folyón nélkülözhetetlen, függetlenül attól, hogy van-e hajóvezetői engedélye az embernek vagy nincs. A kapott pilot book nagyon jól használható. Jó lenne jobb minőségű papírra nyomni, mert a felső kormányállásban folyamatosan használatban volt, és sajnos 1 hét alatt kettő is „elkopott”. A felkészítésen részletes tájékoztatót kapunk arról, hogy hol érdemes megállni, és milyen programlehetőségek vannak, ami nagyon jó támpontot ad az egész hétre.

Én magam szoktam hajót vezetni. Többnyire 60 lábig egy- és többtestű vitorlásokat tengeren, illetve szintén ebben a méretben motorost folyón. Szóval nem ijedtem meg a feladattól, ellenben nem volt óriási tülekedés a legénység soraiban, hogy bárki más csinálja helyettem. A hajó látványra nagy, nem igazán fogja senki felvállalni a kapitányi feladatot, pusztán azért, mert amúgy megtehetné. Pedig ezt a hajót nagyon könnyű kezelni. Aki önállóan képes autóval egy bevásárlóközpont parkolójába lejutni, leparkolni, majd onnan kijönni, annak technikailag ez sem fog gondot okozni. 

A hajó átadását végző kollégák nem hisznek a papírnak és a szóban elmondott gyakorlatnak, mindenkivel tesznek egy rövid kört, elindulás, néhány forduló, majd kikötés. Miután sikeresen megoldjuk a feladatokat, utunkra engednek.

Nem siettünk. Ráérősen készültünk, pakoltunk, kávéztunk, lapátot szereztünk, és az idő el is ment. Sötétedésig lehet hajózni, így elrúgjuk a partot, hogy elérjük az első – térképen is jelzett – megállóhelyet, a Kvaszinger birtokot. Tervünk szerint itt vacsorázunk és koccintunk a megérkezésre. A megadott telefonszámot azonban nem veszi fel senki, és nem hív vissza (egyébként azóta sem). Ahogyan odaérünk, jelzünk a hajókürttel, de arra sincs reakció. Az ott talált, borzalmas állapotban lévő csónakstégre egyébként a kajakomat sem bíznám jó szívvel, de most kényszerhelyzet van. Viszonylag gyorsan ráhekkeljük a hajót az amúgy kb. a hajó negyedét kitevő ingatag tákolmányra, megrángatjuk és figyeljük, amíg vacsizunk, hogy stabilan tart-e. Nincs nagy sodrás, de azért éjszakára bekapcsolom a saját kézi GPS-emen a horgonycsúszás-riasztást. Kezdőknek nem javaslom itt a megállást a technika, profiknak meg a nem létező vendéglátás miatt. Inkább érdemes 1 órával hamarabb elindulni és a következő kijelölt megállóhelyig eljutni.

Reggel korán indulunk tovább. Első megállónk Sárazsadány, ahol egy nagyobb és biztonságosabb pontonhoz kötve lehet megállni. A láthatóan nem kevés pénzből kívülről szépen felújított skanzenben egy lélek sincs. Csak egy telefonszám lóg a kapun, amin időpontot lehetett volna egyeztetni a megtekintésre. A településen egyetlen bolt sincs, várni sem nagyon van hol, ezért rövid séta után továbbállunk.

Sárospatakon állunk meg legközelebb. Itt hivatalos Mahart-kikötő van, víz- és áramvételi lehetőség a város közepén, közvetlenül a híd mellett. Sárospatak gyönyörű hely, érdemes korán érkezni és időt szánni a Rákóczi-várra és a Református Kollégium gyűjteményére. Étterem is van bőven, több helyen asztalt kell foglalni az esti vacsorához. Van a város szélén egy viszonylag nagy épített strand csúszdákkal és meleg vizes medencékkel. Mivel kb. 35 perc séta, próbaképpen benézünk a segítségnek megadott turisztikai irodába a város közepén, ahol elvileg van „taxiszolgálat”. Bár rajtunk kívül nem volt senki, nem igazán értek rá velünk foglalkozni, és a segítőkészséget is érdemes lenne még gyakorolni. Elsétálunk a strandra, ami olcsó, de nem éri meg a rászánt időt. Nem úgy a közelben lévő Megyer-hegyi tengerszem, ahol rövid kirándulás után lehetőségünk van belekóstolni a via ferrátázás világába. Lelkes és nagyon profi csapat segít akár kezdőknek is végigmászni a sziklafalon, néhány méterre a víz felett.

A bodrogi szakasz utolsó állomása Sátoraljaújhely közelében, pontosan a szlovák határon, a semmi közepén van. Szuperromantikus. A Mahart-móló megvan, de nincs még se víz, se áram. Az itiner szerint itt az önkormányzat segít, ha be akarunk jutni a városba, avagy a közeli a Rákóczi-kastélyba, illetve vigyáznak a hajókra, amíg kirándulunk, de úgy tűnt, most éppen nem volt kedvük. (Arra hivatkoztak, hogy túl nagy a sár, de mivel több autó is állt a parton horgászokkal, ezért ez legfeljebb kifogásnak lehetett volna jó.) A Rákóczi-várat láttuk már pár éve egy vízitúrán, így inkább örültünk a romantikus magánynak. A délutánt kajakozással töltjük a Ronyván és a Bodrogon, a szúnyoginvázió elől azonban estére kénytelenek voltunk elbújni a szalonban és duzzogva kibontani egy üveg tokaji bort.

(Itt jegyzem meg, hogy a hajóra bekészített welcome csomag elég jó összeállítás. A házi szörp zseniálisan finom, a fehérbor is rendben van és a többi apróság is ötletes.)

Hajnalban a partról behallatszó motoszkolására ébredek. Egy fiatalember kávás emelőhálóval próbálkozik, ami látványnak sem utolsó a reggeli kávé mellé. Komolyan megküzd érte, és a végén egy méretes harcsával távozik, amiből családi ebéd lesz. Reggeli után ketten kajakkal vágnak neki a visszaútnak, mi még picit bogarászunk, majd utánuk eredünk. Ezen a ponton örültem volna, ha valaki átveszi a kormányt, és én is evezhetek egy kicsit, de továbbra sem volt önként jelentkező.

Talán ecsetelni sem kell, hogy a táj gyönyörű. Hihetetlenül sok gólya, gém, fecske és megszámlálhatatlanul sokféle madár vagy a partmenti erdőben legelésző szarvasok látványában gyönyörködhetünk végig.

Estére a tímári halsütő előtti Mahart-mólón állunk meg Tokaj mellett, már a Tiszán. Van víz, villany, és mivel itt tervezünk eltölteni még egy éjszakát, most a hajón vacsorázunk. Reggel 8-kor a halsütőből bömbölő rádióra ébredni már-már az adriai charterkikötők hangulatát idézi, de egyébként is korai indulást terveztünk, hogy az éjszakát Dombrádon tölthessük.

Feltöltjük a készleteket és kényelmesen haladunk Tiszabercelig, ahol Mahart-móló vár és egy street food jellegű halas büfé. A büfé tesztelésénél – nem meglepő módon – az járt jól, aki halat kért, de ők teljesen elégedettek voltak.

A dombrádi kishajós móló egyáltalán nem ezekre a hajókra lett méretezve. Kicsit kitúrva a többi kishajót van pont akkora hely, ahol elférünk. Előre jeleztük az érkezésünket, így vártak minket és segítettek kikötni. Dombrádnak ez a része zseniális. A kempinget, ahol megálltunk, sikerült megőrizni a 70-es 80-as évek hangulatában. Az épületek, a vizesblokk, a játékok, minden érintetlen. Egyedül a Csillagok háborúja-tematikájú fafaragások és falfestmények jelzik az idő múlását. A szomszéd kemping csárdájába ülünk be vacsorázni. Klasszikus kockás terítős hely, annak azonban hibátlan. Hatalmas adag ételek, és a levestől a desszertig tényleg finomak. A kiszolgálás figyelmes és kedves, az árak is rendben vannak. Vacsora közben kellemes, halk akusztikus zenére figyelek fel. Éppen hátrafordulok, hogy lehetne-e felhangosítani, amikor látom, hogy az italpult mögött álló fiatal hölgy játszik ukulelén és énekel hozzá kortárs slágereket csak úgy, a saját szórakoztatására. Hamarosan stílust vált, és hangszer nélkül népdalokat énekel. Kénytelen vagyok közelebb ülni, amíg a desszertet várom. A kempinghez tartozó part és homokos strand kiváló terep fürdeni, lazítani és naplementét nézni.

A Tiszának ez a szakasza is gyönyörű, a széles folyón és a partokon gazdag élővilág, hatalmas fák és rengeteg madár. Többször megállunk fürdeni, hamar eltelik a visszaút, és estére ismét a tímári halsütőnél vagyunk. A kiszolgálás kedves, a halak finomak, de itt tényleg csak és kizárólag hal van, így aki azt nem szereti, az kénytelen lesz a hajón főzni magának.

Már csak egy szakasz van, amit nem jártunk be, így az utolsó napra ezt terveztük. A Tiszalöki vízlépcső zsilipje éppen felújítás alatt van, ezért nem használható ebben a szezonban. Elvileg az erőmű alatt és felett is van tervben hivatalos megállóhely, de a felső még nincs készen, ezért egy parthoz kötött régi szállodahajó mellé állunk meg. Innen rövid séta az erőmű mellett levő arborétum, ami járhatatlan a rengeteg szúnyog miatt.

Bár engem – onnantól, hogy megláttam az erőművet – nem is érdekel igazán. A portán segítőkészek, és rögtön elmondják, hogy látogatható a komplexum, de csak előzetes bejelentkezésre és kísérővel. Sebaj, tudjuk meg, mikor jöhetünk vissza! Rövid telefon, a hölgy a vonal másik végén elnézést kér, amiért várni kell, de ugye nem jelentkeztünk be és péntek délután van, így legalább 15 percet kér, amíg előkeríti a kollégát és odairányítja a kapuhoz. Zseniális. Csak azért nem ugrálok és kiabálok örömömben, mert egy kapitánynak mégiscsak meg kell őriznie a méltóságát időnként. Az egész épületkomplexum és környezete csodaszép. Látszik, hogy mérnökök lakják, gondos kezek munkája tartja rendben a kertet, a berendezéseket és az épületeket is. Részletes és izgalmas előadást kapunk a történetéről, a technológiáról és az országos hálózat működéséről, illetve a vízerőmű abban elfoglalt szerepéről. Sajnos a 10 év körüli kislányokat kevésbé köti le a nagyfeszültségű országos hálózat szinkronizálásának problémája, de azért sikeresen túlélték, mint ahogyan a hajóra való kalandos, kerítésmászós visszajutást is.

Estére el kell érnünk a tokaji bázist, hogy másnap reggel leadhassuk a hajót. Már lefelé kiszúrtam egy strandot a bal parton, így most megállunk fürdeni és ebédelni. Egy termetesebb stég mellé kötünk, ami magántulajdon, de a rajta levő névtáblán telefonszám is van, így könnyű a tulajdonostól engedélyt kérni a használatra.

Tokajban éjszakára érdemes lehet a bázis városi mólójához kötni, mert innen csak pár lépés a sétálóutca a remek borozókkal. Itt érdemes befejezni az egyhetes nyaralást.

Aki hajózik, pontosan tudja, hogy a dolgok soha nem úgy működnek, ahogyan kellene nekik, tehát fel van készülve a folyamatos problémamegoldásra. A világ tökéletlenségén való rágódás legyen a filozófusok baja, mi többiek pedig élvezzük azokat a pillanatokat, amik érdemesek rá. A nyaralásból a gyerekek emlékeiben egészen biztosan nem a hibátlanul működő infrastruktúra és a kényelmes kikötő marad meg, hanem a kalandok, a kikötés lehetetlen helyeken, a kerítésmászás a rengeteg szúnyoggal, a lassú és mindent elfelejtő, de kedvesen vicces pincér Tímárban, a kajakozókat bámuló, lustán heverésző szarvas a parti fák között, a hajóról vízbe ugrálás, a finom vacsorák és a jó társaság. 

Aki a wellness-szállodák kényelmét és a szervezett túrák pontosságát keresi, annak még várnia kell 1-2 szezont, amíg minden a helyére kerül. Ezért a tiszai nyaralóhajózást azoknak ajánlom, akik szeretnék a vízitúrák romantikáját, a kalandokat és természetet, de a sátrat már valami komfortosabbra cserélnék.

szöveg és fotók: Juráncsik Norbert

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!