A Nyaralóhajó Program felkészült a nyári időszakra

A pénteki szezonindító és vasárnapi tokaji kikötőátadás után hatalmas a belföldi érdeklődés a hajók bérlésére. A bejelentés után két nap alatt több mint kétszáz ajánlatkérés érkezett a nyári időszakra. Július elsején így az első bérlők kihajózhatnak a tokaji vagy kiskörei kikötőkből.

A Nyaralóhajó Program május 1-jei kezdéssel indult volna, de a vírus miatt a szezonkezdést módosította a Mahart Zrt. június közepére. A meglévő foglalásokat a bérlők többsége későbbi időpontra foglalta át, a lemondások száma minimális volt. A kis számban lemondott utak vendégei már újra érdeklődnek, és van köztük olyan, aki azóta újra foglalt hajót.

Jelentős a külföldi turisták érdeklődése, de Svájcban és Szlovákiában élő magyaroktól is érkezett foglalási szándék az idei nyárra. A Nyaralóhajózási Program nemzetközi partnere jelezte, hogy az európai piacon szintén komoly érdeklődés mutatkozik a magyar vizek iránt. Többek között Franciaországból, Németországból, Ausztriából és Angliából is foglaltak a nyári szezonra, hogy megismerjék a Tisza-tavat, a Felső-Tiszát és a Bodrogot.

A napokban számos utazási iroda kereste meg a Mahart Zrt.-t együttműködés céljából, mivel hozzájuk is érkeztek megkeresések a nyaralóhajózás kapcsán. A Magyar Utazási Irodák Szövetségével elkezdődött egy együttműködés, mivel számos utazási iroda jelezte feléjük érdeklődésüket egy nyaralóhajókat bemutató tanulmányúttal kapcsolatban, ezért június végén több study tourt is szervez a program az utazási irodáknak és a sajtó képviselőinek.

A program teljes költségvetése 4,66 milliárd forint, amelynek részeként 20 vadonatúj hajót szereztek be. A hajók beszerzésén túl elkészült 12 kikötő és további 7 kikötő épül. Elkészült Tokajban egy többfunkciós báziskikötő, amely a nyaralóhajókon kívül helyt ad a vízirendészet irodájának is. A programhoz kapcsolódóan biztosítottá vált a Felső-Tisza és a Bodrog vidékének vízimentő-szolgálata. A kikötők építése a nyaralóhajókon túl a térség kishajós forgalmát is kiszolgálja.

Hamarosan átadásnak egy a hajózáshoz kapcsolódó informatikai rendszert, amely az utasok biztonságát, illetve a hajóbérlők minél szélesebb körű kiszolgálását segíti. Az alapfelszereltség része lesz a hajózási útikönyv és egy tablet a Mahart által fejlesztett applikációval (NaviBoat), amely hajózási térképpel, elérhetőségekkel, valamint egyéb speciális információkkal és programlehetőségekkel segíti a nyaralóhajós utasokokat a navigálásban. Új honlapjuk fejlesztése is zajlik, amely öt nyelven lesz elérhető és közvetlen hajófoglalási lehetőséget biztosít.

A Nicols vendégkörének, illetve széles körű partnerhálózatának köszönhetően Magyarországon is sok külföldi nyaralóhajós turistára számítanak. Emellett a program elkötelezett célja a hazai hajóbérlések számának növelése.

A lakóhajózás a nyaralás egy különleges formája. A lassú járású úszó apartmanok tökéletesen alkalmasak arra, hogy a pihenni vágyó családok, illetve baráti társaságok felfedezzék a környék természeti értékeit. Ezért a nyaralóhajózás bárkinek kellemes kikapcsolódás lehet, aki szereti a hajózást és a természet közelségét. A hajókat 1 napra, de akár 1-2 hétre is kibérelhetik a nyaralók. Útikönyvükben programlehetőségeket és tippeket adnak, hogy könnyebben eltöltsék szabadidejüket vendégeik. A környékbeli vállalkozókkal szoros együttműködéssel találják ki a programok nagy részét, ezzel is bevonva a helyi szolgáltatókat.

A tervek szerint a program kiemelt célja lesz céges csapatépítő programok, exkluzív partner hajóztatások megszervezése is. Külön programcsomagokat dolgoznak ki cégek részére, akik szeretnék dolgozóikat, ügyfeleiket vagy partnereiket egynapos programban részesíteni. Az újdonság ereje sok cégre lesz hatással, hiszen a hajókázás élménye mellett a borkóstoló, pincelátogatás, lovaglás, sörmanufaktúra látogatás, és egyéb érdekes programok színesíthetik a kisebb és nagyobb létszámú eseményeket – olvasható a Mahart közleményében.

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!