Megvan a Vendée Globe pályahossza

Miután a rendezőség meghatározta azt a vonalat, amelynél a versenyzők nem mehetnek délebbre, kiszámolható lett a pálya elméleti hossza. Ez 24 296 tengeri mérföld, azaz 44 996 kilométer.

Az angolul Antarctic Exclusion Zone-nak nevezett övezet a biztonságot hivatott szolgálni, ebben drasztikusan megnő a jégheggyel való ütközés veszélye. És mivel a helyzet rendre változik, úgy a zóna most meghirdetett kontúrja sem tekinthető véglegesnek. Előzetesen október 1-jén határozták meg, november 3-ára módosították, bizonyos feltételek teljesülése esetén pedig verseny közben is változtatható.

A vonal 72 GPS-pont összekötésével jött létre, a szkippereknek minden pillanatban ettől északra kell tartózkodniuk. Érdekes adat (és jól mutatja a variációt), hogy 2016–17-ben az elméleti pályahossz 24 394 tengeri mérföld volt, míg az október 1-jei helyzet szerint 24 385.

Van négy speciális pont, amiket a Tengeri Mentőszolgálat (MRCC) helyi egységeivel és az Ausztrál Tengeribiztonsági Hatósággal (AMSA) egyeztettek. Ezek jelentik azt a határt, ameddig a mentőegységek a saját biztonságuk veszélyeztetése nélkül tudják ellátni a feladataikat. A pontok a 46. déli szélességi körön, a keleti hosszúság 105. és 120. foka között helyezkednek el.

További elkerülendő területek:
– a nemzetközi hajóforgalom már megszokott szeparációs részei (Traffic Separation Scheme) Cape Finisterre, Cape Roca, Cape St. Vincente, Mauritánia közelében, illetve a Kanári-szigetek keleti és nyugati oldalán,
– az Ushant és Scilly Ouest TSS (ezeket azért vonták be, mert az előző versenyen a győztes Armel Le Cléac’h útvonalválasztása megmutatta, hogy bizonyos időjárási körülmények között érdemes észak felé „túlmenni” Les Sables d’Olonne-on, és onnan fordulni rá a célra).

A november 8-án rajtoló verseny hivatalos beharangozója:

YouTube video

(fotók és forrás: vendeeglobe.org)

   - ha tetszett, ajánld másoknak is!